forlong-vezetes-forradalma

A vezetés forradalma – tisztújítás a PBKIK-ben

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy küldöttként, a Forlong Bt. képviseletében részt vehettem a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2016. évi választásán. Természetesen a tréner mindenhol tréner, s így a tiszteletbeli elnöknek megválasztott dr. Kéri István előadásából is azt hallottam meg leginkább, ami a vezetőknek szól. A vezetés forradalma egy olyan területre, amivel a közeljövőben kiemelten kell foglakoznunk! – figyelmeztetett az elnök úr.  Természetesen, maximálisan egyetértek vele!
De miben is áll ez a vezetési, illetve menedzsment forradalom? Számomra a Spotify-os Henrik Kniberg agil-szakértő világította meg legjobban ennek a vezetés forradalma lényegét. Szerinte a gyorsan változó gazdasági környezetben azok a vezetők, azok a menedzsmentek lesznek sikeresek, akik egyensúlyban tudják tartani a munkatársak autonómia és iránymutatás iránti igényét!
 Forlong - vezetés forradalma
 
 
Nagy kérdés, hogy hazánkba begyűrűzik-e a menedzsment forradalom. Én azt látom a csoportvezetői tréningek előkészítése során, hogy a felsővezetők döntő többsége műveltsége/képzettsége révén tudja, hogy jön ez a forradalom, de a szíve mélyén még a bal felső szegmensre vágyódik: mindenki szép fegyelmezetten csinálja azt, amit mondok. Amire a tréningjeinken résztvevő középvezetők, frontvonali vezetők panaszkodnak, az leginkább a felsővezetők mikromenedzselése. Ugyanakkor a dolgozóktól gyakran hallom a következő mondatot: „mondják meg, pontosan mit kell csinálni, ahhoz biztosítsák a feltételeket és jól fizessenek meg!”
Szóval, van mit tennünk, hogy felkészülten érjen bennünket a forradalom! Mi a magunk részéről a frontvonali vezetők, középvezetők képzésével kívánjuk a felsővezetők munkáját segíteni.
Ahogy dr. Síkfői Tamás az újonnan megválasztott elnök hangsúlyozta: „nincs más út, mint előre”. A PBKIK kiemelt stratégiai célja, hogy sokrétű támogatást biztosítson a KKV-k versenyképességének, termelékenységének növeléséhez. Just do it! – szól az ismert reklám!
 
 Aki fel akar készülni a vezetés forradalmára, annak ajánljuk a “Légy az a vezető, akinek mindenki a csapatába akar tartozni!” képzésünket.
 
 
 
 

2 thoughts on “A vezetés forradalma – tisztújítás a PBKIK-ben”

  1. Némi analógiát fedezek fel a reklám forradalmával.
    A hagyományos reklám megmondta: mit vegyünk (esetleg azt is miért – pl. mert olcsó, mert megérdemeljük, mert az orrunkat is “tiszticcsa”.
    A korszerű online marketing viszont a párbeszéd során a párbeszéddel segíti azt, hogy azt végy, ami kell!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..