Az exponenciális változás

A VW Bogár ára és az exponenciális változás

 Napjaink meghatározó változásai exponenciálisak

Az exponenciális változás megértése mindannyiunknak nehéz, mert az emberiség története során ritkán találkoztunk exponenciális növekedéssel, illetve csökkenéssel. A vezetőknek is nehéz megértetniük az ilyen típusú változásokat a dolgozókkal; a tudósoknak, környezetvédőknek a közvéleménnyel.

World Population Growth

 

Moore törvénye

Gordon E. Moore, az Intel egyik alapítója 1965-ben írta le először az exponenciális változás jelenségét a saját iparágára vonatkoztatva. Az ő nevéhez kötődő törvény legegyszerűbb változata azt mondja, hogy a számítógép processzorok sebessége minden két évben meg fog duplázódni!

Mára már tudjuk, hogy törvénye kiállta az idő próbáját, bár vannak szkeptikusok is, akik szerint a két évenkénti duplázásból ”csak” két és fél évenkénti duplázás lesz.

Az exponenciális változás szemléltetésére nagyon jó példát találtam Thomas L. Friedman előadásában:

chip és bogár

Ha az 1971-ben gyártott VW Bogár ugyanolyan exponenciálisan fejlődött volna, mint az Intel 4004 jelű, szintén 1971-ben gyártott mikrochipje, akkor mára (2015) a Bogár

 

  • Végsebessége 300.000 km/óra lenne
  • 1 gallonnal 2 millió km tenne meg és
  • 4 centbe kerülne

 

Az ember alkalmazkodóképessége versus technológiai fejlődés

Friedman előadásában amellett érvel, hogy mára az exponenciálisan fejlődő technológia meghaladja az ember természetes alkalmazkodóképességét. Mit lehet tenni? Szerinte a következőket:

  1. Felgyorsítani a tanulást. Új szemléletek, új tanulástechnológiai módszerek kidolgozásával, bevetésével – ezzel, mint oktató maximálisan egyet tudok érteni.
  2. Okosabb (angolul SMART) kormányzási, városvezetési módszereket kidolgozni!

 

A szervezetek gyorsabb tanulásához szükséges új szemléletről a digitális vezető című posztomban írtam. Amellett érveltem, hogy a vezetőknek a dolgozók motiválása (mely a gyors tanulás alapja) érdekében meg kell tanulniuk úgy vezetniük, hogy ne a formális hatalmukra, hanem a befolyásolási képességeikre hagyatkozzanak.

A SMART kormányzásban, remélem, a pécsi SMART CITY program sikeres és példamutató lesz.

emberi alkalmazkodó képesség - technológiai változás

A fenntartható fejlődés és az exponenciális változás

A fenntartható fejlődés megvalósításához nélkülözhetetlen lenne megérteni, hogy a mostani, a környezet kizsákmányolására épülő, mennyiségi növekedésre fókuszáló gazdasági szemléletünk a környezetben romboló hatású exponenciális folyamatokat indított el.

a_tenger_urai_szimulacios_jatek

A Tenger urai című szimulációs játékunkat évek óta játsszuk egyetemisták körében.
Hogy a hallgatók nem értik az exponenciális változás lényeget, onnan látjuk, hogy a játék során egyszerűen nem akarják elhinni, hogy egy sikeresen dübörgő halászati iparág, hogyan tud pár év alatt tönkremenni. Nem akarják elhinni, hogy kifogták a tengerből az összes halat, hogy nincs ami szaporodjon! A nincsből  nem lesz több hal!!!

Azt még nehezebb megérteniük, hogy az összeomlás mögött nem a globalizált kapitalizmus, a karvalytőke a mozgatórugó, hanem az ő gondolkodásmódjuk. Az is igaz, hogy ezt a gondolkodásmódot nem tudatosan választották, hanem a szocializáció réven ivódott észrevétlenül, hologramszerűen beléjük. A saját gondolkodásmódjuk átvilágítása és megváltoztatása viszont az ő feladatuk – és mindannyiunk érdeke.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..