Rossz időkben jó emberré válni!
Kinek sikerül, kinek nem?
Ma rossz időket élünk! Nagy kérdés, hogy a rossz időszak a rosszat hozza-e ki belőlünk? Sressz üzemmód, rövidtávú gondolkodás, magunkra optimalizálás, mások hibáztatása, összeesküvés elméletek gyártása, gyengébbekbe belerúgás, észosztás stb. Sajnos bőven van választékunk!
És ezeket a viselkedéseket gyakran a külső környezet váltja ki belőlünk. A külső környezet ugyanis rendkívül erősen hat ránk, emberekre. Mondjak pár példát?
- Dr. Deming pl. arra figyelmeztet, hogy „A rossz rendszer legyőzi a jó embereket!”
- Közmondásunk is van a környezet erejére: „Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!”
- Van, amikor vezetőként, tervezőként élünk is a környezeti hatások erejével. Nemcsak mondogatjuk, hogy „Ne nyúlj a gépbe!”, hanem úgy alakítjuk ki a gépet, hogy az csak akkor működik, ha emberünk mindkét keze a nyomógombon van.
Kiknek sikerül rossz időben jó emberré válni?
Vannak azonban olyan embertársaink, akik erőssebek tudnak lenni a környezeti hatásoknál. Remélem, napjainkban a munkahelyeken számtalan ilyen példával találkoznak az olvasóim!
Nekem egyből a sztoikus filozófia képviselői ugranak be, de erről már többször írtam. Utána a vezetéstudomány egyik méltán világhírű könyve, a Jim Collins tollából származó Good to Geat jut eszembe, abból is a Stockdale-paradoxon. Collins kiváló könyvére többször hivatkozom írásaimban. Kihagyhatatlan olvasmány azon vezetőknek, akik kiválóak akarnak lenni. Meggyőződésem, hogy Jim Stockdale admirális kiváló példája annak, hogy rossz időben is jó emberekké válhatunk. Az ő nevével fémjelzett Stockdale-paradoxon szellemisége vírus idején is nagy segítség lehet mindannyiunk számára.
De ne szaladjunk előre! Mi is ennek a paradoxonnak a lényege?
Jim Stockdale, a legmagasabb rendű hadifogoly
Jim Stockdale admirális volt a legmagasabb rangú amerikai hadifogoly, akit a Hanoi Hiltonként elhíresült hadifogoly táborban 1965 és 1973 között fogságban tartottak.
Erős emberként tűrte a kínzásokat, megaláztatásokat. Erős vezetőként példát mutatott katonáinak, szervezte az egymás közötti kommunikációt, egymás támogatását. Mindent megtett, hogy tartsa a lelket hadifogoly társaiban.
Jim Collins könyvében Stockdale így nyilatkozott:
„Egy percig sem kétkedtem abban, hogy nemcsak hogy kijutok onnan, de túl is teszem magamat rajta, és hogy ez lesz életem meghatározó élménye, amit visszanézve el nem cserélnék semmivel.
Jim Collins azt is megkérdezte, kik nem jutottak ki a hadifogolytáborból? „Erre könnyű a válasz: az optimisták, akik azt mondták, figyeljétek meg, karácsonyra kiszabadulunk. Aztán jött a karácsony és elmúlt a karácsony! Aztán elvesztették a hitüket és megtört a szívük.”
A második világháború náci koncentrációs táborait megjárt, osztrák neurológus és pszichiáter, Victor Frankl az ”…és mégis mondj igent az életre!” című könyvében hasonló megfigyelését írta le. „Karácsony környékén sokkal többen haltak meg, pedig a külső körülmények nem változtak.”
A naiv optimizmus, a rossz értelemben vett pozitív gondolkodás nem segít a megküzdésben, inkább a vesztünket okozhatja. Erre sajnos sok példát látunk, hallunk a mai válságos helyzetben: „Április végére túlleszünk az egészen!”, „Mi erősek vagyunk, mirajtunk nem fog ki a vírus!”, „A jó pálinka, vörösbor távol tartja a vírust!
Hogyan lehet rossz időben jó emberré válni a Stockdale-paradoxon segítségével?
Megőrizni a jövőbe, az emberi értékekbe vetett hitet, ÉS szembenézni a napi valósággal, legyen az bármilyen kegyetlen is.
Vezetőktől ez a magatartás a „normális” időben is elvárt. Jól indul a műszak, de műszak közben bármi történhet. Elromlik egy gép, hibás valamilyen anyag, stb. Egy vezető ilyenkor nem pánikolhat, mert akkor pánikolnak a munkatársai is. Meg kell őriznie nyugalmát és nekigyürkőznie a probléma megoldásának. Lehet, hogy azonnal nem fogja tudni a megoldást, de mozgósítja csapatát, kapcsolati hálóját és együtt nekilátnak a probléma, kihívás megválaszolásának.
Vezetőként kell tudni olyan légkört, pszichológiai biztonságot teremteni, amiben bátran lehet beszélni a problémákról, és nem lövik le a rossz hír hordozóját. Sőt keresik is azokat, akik bátran ÉS konstruktívan képesek véleményt nyilvánítani!
A Stockdale-paradoxon más szakértők megfogalmazásban a realista optimizmus, amiről itt írtam.
Nagy szükségünk van ma az olyan erős vezetőkre, akik válság esetén is erősek ÉS emberségesek!
Ők mutatnak példát, ők adnak reményt, motivációt a dolgozóknak, a dolgozók révén az ő családjaiknak a kihívásokkal való megküzdéshez!
Nem felejtsük el azt se, hogy mindannyian vezetők vagyunk, saját sorsunkért felelősséget kell, hogy vállaljunk. Mindannyiunknak meg kell küzdenünk azért, hogy rossz időben jó emberré váljunk.
Mindannyiunknak erőt, egészséget, támogató közösséget kívánok!
