A vezetés sötét oldalai

 

Kiknek ajánljuk a „Vezetés sötét oldalai” címek alatti írásainkat?

 

Meggyőződésünk, hogy a vezetői munka révén jobb, bölcsebb emberré lehet válni. Azonban sajnos, a vezetésnek megvannak a sötét oldalai is. Ezekről jó, ha tudnak a vezetők!
Sok vezetőtől hallom, hogy ő elég erős, hogy ellenálljon a kísértéseknek. Ugyanakkor a gyakorlatorientált vezetőképző tréningjeinken résztvevő operatív vezetőktől, csoportvezetőktől, műszakvezetőktől számos olyan történetet hallunk, amelyekből ennek az ellenkezőjére következtetünk!

 

Milyen területeket érintenek a „Vezetés sötét oldalai” címke alatti írásaink?

A vezetőnek meg kell tanulnia bölcsen használni a szervezettől kapott hatalmát.

A vezetőknek meg kell tanulniuk ellenállni az etikátlan követőknek is. Azoknak, akik elsősorban személyes előnyökre számítva tudatosan alakítanak ki jó kapcsolatot a feletteseikkel. Bólogató Jánosokként követik őket, utasításaikat. Kevés vezető olyan erős, hogy hosszútávon ellen tud állni az elvtelen hízelgőknek.

A vezetéshez kell egy bizonyos határozottság, magabiztosság. Ezek a tulajdonságok azonban megágyaznak a vezetői ego megerősödésének. A megerősödött ego pedig személyi testőrként követi a vezetőt mindenhova, hogy megvédje őt a kellemetlen érzésektől, a „támadásoktól”.

 

A vezetés sötét oldalai csak a hazai vezetőkre jelentenek veszélyt?

Azt kell mondanom, hogy nem! Emberi mivoltunk részét képezik a fent ismertetett jelenségek. Ezen sötét erőkkel a történelem során mindig is meg kellett küzdeniük a vezetőknek. Elég csak itt a hatalom vezetőre gyakorolt hatására gondolunk. A mai világ azonban sokkal komplexebb, mint amiben valaha is éltünk és így a sötét oldal ereje megsokszorozódott!

 

A vezetés sötét oldalai nemcsak a felsőbb vezetőkre jelentenek veszélyt?

Tapasztalataink szerint nem. Vezetői tréningjeink előkészítése során sokszor halljuk a dolgozóktól, hogy közvetlen vezetője „Elfelejtette, honnan jött!” „Úgy viselkedik, mint egy igazi főnök, pedig nemrég velünk együtt dolgozott!”
Szóval a dolgozókat közvetlenül irányító csoportvezetők, műszakvezetők is ki vannak téve a sötét oldal kísértéseinek!

 

Jó olvasást kívánunk a „Vezetés sötét oldalai” címke alatt megjelenő írásainkhoz!

 

 

Itt olvashatja a címke alatti írásainkat

Száguldunk a vesztes-vesztes kapcsolatok felé - vezetőképzés

Emberek! Száguldunk a vesztes-vesztes kapcsolatok felé!

A világban, az országban, a munkahelyeken, a családban rohanunk a vesztes-vesztes kapcsolatok felé! Mi történik velünk? Mit tudok én, mit tudsz Te, mit tudunk, mint egyének tenni? Hogy alakulnak ki a vesztes-vesztes kapcsolatok? A vesztes-vesztes kapcsolatok úgy alakulnak ki, hogy kapcsolataimban nem arra törekszem, hogy mind a ketten nyerjünk! Arra törekszem, hogy én, ha picivel …

Emberek! Száguldunk a vesztes-vesztes kapcsolatok felé! Bővebben »

Harc - Jól válaszd meg harcaidat - Műszakvezető képzés, gyakorlatorientált vezetőképzés

Jól válaszd meg a harcaidat!

Harc!? Jól válaszd meg a harcaidat! A sok felesleges harc elveszi az energiát a fontos harcaink elől! Vezetőkkel dolgozva többször jön velem szembe a „Jól válaszd meg a harcaidat!” intelem. Pár hete azonban olyan körülmények között hallottam, ami arra késztetett, hogy picit jobban elmerengjek, elgondolkozzam e mondaton, a „harc” szó használatán. Kisvállalkozások vezetőinek, szakembereinek, leendő …

Jól válaszd meg a harcaidat! Bővebben »

Az erőszak könnyebb, mint a párbeszéd a munkahelyeken is - vezetőképzés

Az erőszak könnyebb, mint a párbeszéd!

Sajnos munkahelyi környezetben is az erőszak könnyebb, mint a párbeszéd! Könnyebb a teljesítményt büntetés-jutalmazás révén, rövidtávon kipréselni, kikényszeríteni a dolgozókból, mint egy olyan közösséget építeni, amelyben a dolgozók jól érzik magukat, amiért tenni is akarnak és ami hosszútávon biztosítja az érdekeltek fejlődését. Könnyebb egészségtelen versenyt generálni dolgozók, csoportok, műszakok, egységek között, mint egy célért küzdő …

Az erőszak könnyebb, mint a párbeszéd! Bővebben »

20 mód arra, hogyan ronthatod el a vezetőddel való kapcsolatod - Vezetőképzés

20 mód arra, hogyan ronthatod el a vezetőddel való kapcsolatod

A feletteseiddel, a saját vezetőddel való kapcsolatod kulcskérdés, ha sikert akarsz elérni, mint műszakvezető vagy csoportvezető Természetesen fontos az is, hogy erős és emberséges vezetője legyél a csapatodnak, együttműködő partnere legyél vezetőtársaidnak, de ha sikert akarsz elérni egy szervezeten belül, akkor konstruktív követőnek kell lenned. Azt, hogy hogyan legyél konstruktív követő, már körbejártuk egyik írásunkban. …

20 mód arra, hogyan ronthatod el a vezetőddel való kapcsolatod Bővebben »

A munkahelyi dármaháromszög szereplői - az áldozat, a megmentő és a gonosz

Mi is az a munkahelyi drámaháromszög?

  A drámaháromszög a konfliktusok során megjelenő káros viselkedéstípusokat mutatja be A drámaháromszög klasszikus szereplői az áldozat, a megmentő és a gonosz, akik öntudatlanul egyre erősebben játszák szerepüket, miközben a problémákat, konfliktusokat nem oldják meg. A fogalom Stephen B. Karpman pszichiáter nevéhez fűződik és megalkotása a 60-as évekre datálható.  Rendszeres podcast hallgatóként, blog olvasóként érdeklődve …

Mi is az a munkahelyi drámaháromszög? Bővebben »

vezető, aki lehúz az életről - gyakorlatorientált vezetőképzés

A vezető, aki túl sokat beszél, lehúz az életről!

Mindenkit lehúz az életről az a vezető, aki túl sokat beszél! A vezető, aki túl sokat beszél, lehúzza a csapatát, beosztottait az életről, dühíti feletteseit és menekülésre készteti vezetőtársait. Vezetői tréningjeink előkészítésénél a legtöbbször szóba is kerülnek: „Jó vezető, de mindig akkora feneket kerít a mondandójának, hogy nem győzőm végighallgatni!” „Ádámnál és Évánál kezdi a történetét, …

A vezető, aki túl sokat beszél, lehúz az életről! Bővebben »

SZERVEZETI HIERARCHIA = MORÁLIS HIERARCHIA - - vezetőképzés

Szervezeti hierarchia = morális hierarchia?

A szervezeti hierarchia tetején lévők morálisan is többet érnek? Jelent-e a szervezeti hierarchia morális hierarchiát? Természetesen nem.  Azonban, ha a szervezeti hierarchia adott szintjén lévők összehasonlítják magukat az alattuk lévőkkel, könnyen elhiszik magukról, hogy ők többet érnek.  Könnyen elhiszik magukról, hogy ők fontosabbak, nekik több joguk van, ők többet megengedhetnek maguknak. Könnyen elhiszik, hogy rájuk …

Szervezeti hierarchia = morális hierarchia? Bővebben »

A vezetés sötét oldala - a mérgező vezető - vezetőképzés

A válságban jobban kiütközhet a vezetés sötét oldala, a mérgező vezető!

Egy mérgező vezető viselkedése, ügyeskedései jobban kitűnhetnek a válság során Amikor sikeres egy cég, dübörög a gazdaság, jobban el tudnak vegyülni a csapatukat megmérgező vezetők a többi vezető között. Most a válság idején viszont jobban kiütközhetnek az inkompetens, mérgező, a sötét háromszög személyiségjegyeivel rendelkező vezetők. Valószínű, hogy ebben a pillanatban nem azt az időt éljük, …

A válságban jobban kiütközhet a vezetés sötét oldala, a mérgező vezető! Bővebben »