forlong-a-középvezetők

Ön szerint kinek az oldalán állnak a középvezetők? A dolgozókén vagy a cégén?

A legtöbb cégnél szakadást tapasztalok a vezetői láncban a középvezetők – felső vezetők között. A felsővezetők úgy észlelik, hogy a mindennapokban a dolgozókat közvetlenül irányító vezetők inkább a dolgozók oldalán állnak, mint a cégén. (Sajnos e kijelentésnek van egy olyan olvasata is, hogy a dolgozók akkor nem tartoznak a céghez.)

A másik oldalról, a középvezetők meg azt mondják, magunkra vagyunk hagyva, ha problémákba ütközünk, ha plusz munkára van szükség, csak a dolgozókra számíthatunk, úgyhogy velük nagyon jó kapcsolatot kell kialakítanunk. E két vélekedés mentén szép lassan kialakul egy ellentét, sok esetben felesleges harc is.

Ennek a harcos-dacos kapcsolatnak kifejező megnyilvánulásai a tréningen azok a mondatok, amiket a középvezetők szájából hallunk: „Nekem túl nagy a szám, és megmondom a véleményem”. „Engem nem érdekel, akkor is megmondom, amit gondolok.”
Sajnos a leggyakoribb reakció a duzzogás, a sértődöttség, a tüntető csend, az unott arckifejezések, a vélemények visszatartása, vagy ritkábban az elfojtott sérelmek, a düh kiengedése a külsős trénerre.

Mi a középvezető, frontvonali vezető képzéseinken azt oktatjuk, gyakoroljuk, hogy a középvezetők:

  • a saját vezetőjüket és kollégáikat se tekintsék ellenfélnek
  • ne játszanak rá az áldozat szerepre
  • ne a ítéleteiket bökjék oda a vezetőknek, hanem határozottan, udvariasan és strukturáltan mondják el ellenvetésüket és
  • értsék meg, fogadják el vezetőik döntéseit.

 

Középvezetők, frontvonali vezetők fejlesztésére szánt programunka itt találhatja a kedves olvasó!

Természetesen a képzés akkor hatékony, ha inkább rövid blokkokból áll, de sok benne az ismétlés. A napi fogmosást sem tudja helyettesíteni egy havi egy órán keresztüli fogmosás; a napi 20 perc testmozgást nem helyettesítheti fél évente két nap intenzív wellness program. Szívesen megosztjuk Önnel is a vezetőképzésben szerzett több évtizedes tapasztalatainkat, hívjon a 06 30 9 578 515-ös számon vagy írjon a info@forlong.hu email címre.

 

 

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Frontvonali vezetők képzése
1993 óta.

Kétfős, családi vezetőképző műhely. Nincs két egyforma tréningünk, mert nincs két egyforma üzem.

Forlong Bt.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002077

Forlong Bt. a LinkedInen

Tudástár

Kapcsolat

☎ +36 30 957 8515
✉ info@forlong.hu

Válaszolunk egy munkanapon belül.

Díjmentes konzultáció

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagvállalata
A Humán Klub alapító tagja

Vezetőképzés | Forlong Bt.
ADATVÉDELEM

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani.

A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.