A dolgozói stressz első számú forrása nem a munka.
Hanem az igazságtalanság.
Kétnapos képzés frontvonali vezetőknek arról, hogyan lesz a teljesítményértékelésből kötelező papírkitöltés helyett valódi fejlődés.
A Teljesítményértékelés – visszajelzés adása, fogadása kétnapos, cégre szabott tréning termelő vállalatok frontvonali vezetőinek. A résztvevők a saját eseteiken gyakorolják a napi visszajelzést és a rendszeres értékelő beszélgetést, hogy a teljesítményről szóló beszélgetés ne papírmunka legyen, hanem a vezetés egyik legerősebb eszköze.
Egyeztessünk az Ön cége igényeiről, hogy cégre szabott ajánlatot tudjunk adni. Alább a gyakorlatunkban bevált, különböző cégeknél szerzett tapasztalataink alapján letisztult programunkat találja.
Díjtalan, kötelezettség nélküli beszélgetés – nem üzletkötővel, hanem magukkal a trénerekkel.
Ismerős a helyzet?
- „Gyere, essünk túl a teljesítményértékelésen! Ha nem adom le a papírt a HR-nek, dá-dát kapok."
- „Erre legközelebb figyelj oda jobban!" – a dolgozó bólint, megígéri, és két hét múlva ugyanaz a hiba jön vissza.
- Ugyanaz a beszélgetés lefolyik tizennegyedszer is – és a csapat közben már nem a dolgozót nézi, hanem a vezetőt.
- Az éves beszélgetésen hangzik el először egy márciusi eset. A dolgozó nem vitatkozik, csak elkönyveli, hogy időben nem szóltak neki.
- A jó dolgozó kapja a plusz feladatot, a „nem értek hozzá" kolléga megússza – az értékelőlapon mégis mindketten megfeleltek.
- A hallgatag dolgozó fél éve nem kapott semmilyen visszajelzést – és ezt úgy fordítja le magának: nem számítok.
A dolgozók nem a beszélgetést utálják. A meglepetéseket és a „letudást" utálják. Mindkettő megelőzhető – de nem újabb űrlappal, hanem felkészült vezetővel.
Miért éppen most?
A stresszkezelő tréningjeinken évek óta ugyanazt halljuk, amikor a stressz forrásairól kérdezzük a résztvevőket. Nem a normát mondják, nem a három műszakot. Hanem a kivételezést, az igazságtalanságot – hogy „azt a lovat ütik, amelyik húz". Két dolog kell ahhoz, hogy igazságosnak érezzék azt, ahogy bánnak velük: átláthatóan mért teljesítmény, és olyan vezetői visszajelzés, amiből a dolgozó a fejlesztő szándékot érzi. Az elsőben egyre többet segít a technika. A második a vezetőin múlik.
Három egymást erősítő ok miatt lett ez 2026-ra halaszthatatlan:
A fizetéskülönbségeket indokolni kell – ehhez igazságos, dokumentált teljesítményértékelés kell. A „letudós" éves papír erre kevés, és ezt már a dolgozók is tudják.
Számukra a hallgatás nem semleges állapot, hanem üzenet: „nem számítok". Aki így érzi, előbb-utóbb odébbáll.
A gép ma már kigyűjti a teljesítményadatokat – ha van mögötte rendszer. Amit nem tud: a dolgozó szemébe nézni, meghallgatni, és úgy tálalni a tényeket, hogy abból fejlődés legyen. A vezető szerepe ettől nem csökken. Felértékelődik.
A teljesítményértékelés ma már nem évi egyszeri HR-esemény, hanem folyamatos vezetői munka: napi visszajelzés a munkavégzés közben, a gép mellett – és felkészült, rendszeres értékelő beszélgetés. Erre a kettőre készítjük fel a vezetőket, 1993 óta.
Melyik negyedben vannak az Ön vezetői?
Kim Scott visszajelzési modellje szerint a visszajelzés minősége két dolgon múlik: mennyire törődik a vezető az emberrel, és mennyire mer nyíltan, egyenesen beszélni. A modellt eredeti fogalmaival a csoportvezetői hatalomról szóló írásunkban jártuk körbe – itt a dolgozóktól hallott szavakkal mondjuk el, mert a négy negyed négy ismerős vezetői típus.
Azt akarja, hogy a dolgozók szeressék, ezért a lényeg sosem hangzik el. Mindenki kap egy kis vállveregetést – és senki nem tudja meg, hogyan teljesít. Aztán az éves papíron éri a meglepetés. Törődik, de nem beszél egyenesen · Kim Scottnál: romboló empátia
Nem szól, ha baj van, és akkor sem, ha minden rendben. A dolgozó hónapokig semmit nem hall. Pedig a hallgatás is visszajelzés – csak éppen a legrosszabb fajta. Se egyenes beszéd, se törődés · Kim Scottnál: manipulatív kétszínűség
A dolgozó „képébe mondja" a hibákat, és nem érdekli, milyen állapotba hozza vele. Rövid távon hozhat eredményt, hosszú távon csendes kilépéshez vezet. Egyenesen beszél, de nem törődik · Kim Scottnál: bántó agresszió
Kimondja a tényeket, és a dolgozó közben érzi a fejlesztő szándékot. A vezetők nem ezzel a tudással születnek – ezt meg kell tanulniuk. Egyenesen beszél, mert törődik · Kim Scottnál: radikális őszinteség
Fontos igazság, amit huszonöt év tréningjei tanítottak nekünk: a vezetők nem gonoszságból vannak rossz negyedben, hanem mert magukra hagyták őket. A cukrozó valójában fél, a nyers valójában siet, a mismásoló valójában nem tudja, hogyan kezdjen bele a beszélgetésbe. A negyed nem személyiség kérdése, hanem készségé – és a készség fejleszthető.
Kinek ajánljuk?
Termelő vállalatok frontvonali vezetőinek és középvezetőinek: csoportvezetőknek, műszakvezetőknek, művezetőknek – mindenkinek, aki dolgozók teljesítményéről ad visszajelzést.
És különösen annak a vezetőnek, aki a fenti négy leírás valamelyikében magára ismert. Vagy aki azt mondja: „nálam nincs ezzel gond, én mindig megmondom a magamét."
Mitől lesz más a résztvevő következő értékelő beszélgetése?
- Filmezhető megállapodással zárja le a hibát: nem „legközelebb jobban figyelek", hanem egy konkrét, megfigyelhető lépés.
- Ad napi visszajelzést a gép mellett, két mondatban, anélkül hogy külön alkalmat kellene szerveznie rá.
- Úgy vezeti le az éves beszélgetést, hogy nem hangzik el benne olyan kifogás, amit a dolgozó akkor hall először.
- Szétválasztja a tényt az értelmezéstől – és a beszélgetést a tényről kezdi, nem a jellemről.
- Kezeli, ha a dolgozó vitatkozik az értékeléssel, elhallgat, vagy alulértékeli magát.
- Dicséretet ad úgy, hogy a dolgozó tudja, pontosan mit csinált jól, és mit érdemes megismételnie.
- Kijelöl egy fejlődési területet, dátumot ír mellé, és vissza is tér rá – nem az év végén.
- Az AI kigyűjtötte adatokból a saját szavaival fogalmazza meg az értékelést.
Így épül fel a két nap
- A teljesítménykommunikáció helye a vezetői munkábanKötelező papírmunkaként fogjuk fel a teljesítményről szóló beszélgetést, vagy a vezetés egyik legerősebb eszközeként?
- A mindennapok helyzeteiElbeszélgetés az új dolgozóval, az elvárások tisztázása, feladatkiadás, nyomon követés, építő kritika és dicséret: a napi visszajelzés gyakorlata a gép mellett.
- A fejlesztő beszélgetés„Jobb vagy, de szeretném, ha még jobb lennél!" Hogyan lesz az értékelésből meglepetés helyett előrevivő beszélgetés.
- A leggyakoribb hibák és megelőzésükAmit könnyű elrontani a teljesítményről szólva, és hogyan vehető észre időben.
- Mérés és nyomon követésMikor sikeres a teljesítménykommunikáció, és hogyan követjük, hogy a dolgozó a kijelölt területen valóban fejlődjön, az erősségeit pedig jobban kihasználja.
A vázlat a kiindulópont: a végleges tematikát minden megrendelőnkkel közösen, a cég valódi helyzetére szabjuk. Percre bontott menetrendet azért nem adunk, mert a két nap ritmusát a résztvevők esetei szabják meg, nem az óra.
Mit tud az AI – és mit nem?
Ahol van mögötte kiépített rendszer, ott az AI ma már kigyűjti a teljesítményadatokat, összeveti a tervet a ténnyel, és megírja az értékelés vázlatát is. Kiszűri az emlékezet és a rokonszenv torzításait. Legyártja az egyenes beszéd nyersanyagát.
Amit viszont nem tud: a dolgozó szemébe nézni, meghallgatni, észrevenni a csalódottságot – és a tényekből jövőt építeni. A nagy elemzőházak már az algoritmikus vezetés árnyoldalára figyelmeztetnek: ahol a dolgozó úgy érzi, egy lélektelen gépezet cserélhető fogaskereke, ott a stressz és a kiégés átlépi a kritikus szintet.
A monoton munkát nyugodtan kiadhatjuk az AI-nak – a dolgozókkal való törődést soha. Egyenes beszéd törődés nélkül nem fejleszt, hanem frusztrál.
Ezért értékelődik fel éppen most a frontvonali vezető: ő az, aki az adatokból emberséges, fejlesztő visszajelzést tud formálni. És ahol ez működik, ott a dolgozó mer szólni a selejtről, a hibáról, a veszélyről – még mielőtt milliós kár lenne belőle. Ezt hívja a kutatás pszichológiai biztonságnak.
Miért így csináljuk?
A visszajelzés mindig azon a kapcsolaton áll vagy bukik, amely a vezető és a dolgozó között van. Ezért a tréningen nem űrlapokat töltögetünk, hanem ezt a kapcsolatot erősítjük: olyan légkört, amelyben természetes a visszajelzés kérése, adása és fogadása; olyan beszédmódot, ami egyenes és közben fejlesztő szándékú; és olyan nyomon követést, amitől a kijelölt fejlődési területből tényleg fejlődés lesz.
A halogatás ára nagy. A Russell Reynolds kutatói több mint kétszáz vezérigazgatót kérdeztek meg arról, mit tennének másképp a mai tudásukkal. A leggyakoribb válasz: gyorsabban léptek volna az emberi kérdésekben – és minél tapasztaltabb volt a vezető, annál inkább ezt mondta.
A teljesítményértékelés nem papírkitöltés, hanem kapcsolatépítés. Az AI kigyűjti az adatokat, de emberséges, fejlesztő visszajelzést csak a felkészült vezető tud formálni belőlük – ezért a teljesítményről való kommunikáció ma a frontvonali vezetők, csoportvezetők, műszakvezetők egyik legértékesebb alaptudása. (Héder Sándor, Forlong Bt.)
Kik tartják?
Mindkét napon mindketten jelen vagyunk: miközben az egyik tréner vezeti a folyamatot, a másik figyel – a csoportdinamikára, az egyéni reakciókra, arra, ami a sorok között történik. Egy teljesítményértékelési szerepjátéknál ez különösen sokat számít: ott az a fontos, amit a résztvevő nem mond ki.
Sipos Tünde
tanár · tréner · mediátor · PhD hallgató
Héder Sándor
mérnök · tréner · mentor · címzetes egyetemi docens
Nem alkalmazunk alvállalkozó trénereket. Aki elkezdi, az befejezi.
Mennyibe kerül a képzés?
Az ár minden esetben a program hosszától, a résztvevők számától és a felmérés utáni testreszabás mértékétől függ – ezért nem tudunk árlistát adni. Amit meg tudunk mondani: mi épül bele.
Családi vállalkozás vagyunk. Nincs értékesítési szervezetünk, nincs jutalék, nincs alvállalkozó tréner. Az az összeg, amit kifizet, a felkészülésbe, a testreszabásba és a tréningteremben töltött időbe megy.
Az ajánlatot a díjmentes konzultáció után állítjuk össze, és mindig tartalmazza az előzetes egyeztetést, a programtervet, a tréninget és a záró visszajelzést.
Gyakori kérdések
Mi az a TÉR?
A TÉR a teljesítményértékelési rendszer rövidítése: a cég szabályozott folyamata arra, hogy a dolgozók munkáját rendszeresen mérje és visszajelezze. Önmagában csak keret – az értékét az dönti el, hogyan beszélnek benne a vezetők a teljesítményről. Papírt gyártani könnyű; fejlesztő beszélgetést vezetni tanulni kell.
Milyen gyakran kell teljesítményértékelést tartani?
A formális értékelő beszélgetést évente-félévente érdemes megtartani, de a lényeg a kettős ritmus: mellette folyamatos, napi visszajelzés kell a munka közben. Ha a kettő együtt működik, az éves beszélgetésen nincs meglepetés – és pont ez a cél.
Kötelezővé teszi a teljesítményértékelést az EU bérátláthatósági szabályozása?
Szó szerint nem írja elő, de a gyakorlatban kikényszeríti: a bérkülönbségeket objektív, nemsemleges szempontok alapján kell tudni indokolni, ehhez pedig dokumentált, igazságos teljesítményértékelés kell. A „letudós" éves papír erre kevés – a rendszer mögé felkészült vezetői kommunikáció is kell.
Mi a különbség a visszajelzés és a teljesítményértékelés között?
A visszajelzés napi műfaj: azonnali, rövid, a konkrét helyzethez kötött – a gép mellett hangzik el. A teljesítményértékelés rendszeres, összegző beszélgetés a hosszabb távú fejlődésről. Egyik sem pótolja a másikat: a napi visszajelzés hitelesíti az értékelést, az értékelés ad irányt a napi visszajelzésnek.
Kiknek szól ez a tréning?
Termelő vállalatok frontvonali vezetőinek és középvezetőinek: csoportvezetőknek, műszakvezetőknek, művezetőknek – mindenkinek, aki dolgozók teljesítményéről ad visszajelzést. Vegyes csoportban is jól működik, mert a résztvevők egymás eseteiből is tanulnak.
Mennyire szabják testre a programot?
A felépítés adott, a tartalom nem. Az előzetes egyeztetésen átbeszéljük, milyen értékelési rendszer működik Önöknél, hol akad el, és mit vártok a vezetőktől. A gyakorlatokat ezekhez és a résztvevők saját eseteihez igazítjuk – ezért nem adunk percre bontott tematikát.
Miért 6–12 fő az ideális létszám?
Mert mindenkinek sorra kell kerülnie a saját esetével, és a szerepjátékok után időt kell hagyni a közös elemzésre. Ennél nagyobb csoportban valaki mindig kimarad, vagy elsietjük a feldolgozást.
Több műszakban is megoldható?
Igen. A két napot a szervezet menetrendjéhez igazítjuk, akár nem egymást követő napokon. Ezt az előzetes egyeztetésen beszéljük meg.
Készül-e felvétel a tréningen?
Nem. Ezen a képzésen nem videózunk. A résztvevők a saját, valódi eseteiket hozzák, ezek pedig a teremben maradnak: nevekkel, cégen belüli ügyekkel a záró tréneri visszajelzésben sem foglalkozunk.
Hogyan mérhető a hatás?
A képzés után tréneri visszajelzést adunk a megrendelőnek: mit láttunk a csoportban, min érdemes tovább dolgozni. A tartós hatás ott látszik, hogy az éves beszélgetéseken csökkennek-e a meglepetések, és hogy a vezetők visszatérnek-e a kijelölt fejlődési területekre.
Mi történik a képzés után?
A résztvevők a saját eseteikre kapott megoldásokkal mennek haza, és a legtöbb csapatnál az első értékelési kör hozza a valódi kérdéseket. Ilyenkor szoktunk egy rövid, gyakorlatias utánkövető alkalmat javasolni – ez lehet akár egyetlen félnap is.
Használhatjuk-e az AI-t az értékelések megírásához?
Az adatok, tények, esetek kigyűjtésére nyugodtan – sőt, érdemes: pontosabb és teljesebb lesz a kép. Magát az értékelést viszont a vezető a saját szavaival fogalmazza meg. A dolgozó ismeri a főnöke nyelvét: ha idegen, túlfinomított szöveget hall, azonnal lejön neki, hogy ezt nem ő írta.
Szeretné, hogy a vezetői ne csak letudják, hanem használni is tudják a teljesítményértékelést?
Nyilvántartási szám: B/2020/002077 · Alapítva 1993
