Ez a cikk egy kétrészes sorozat első része
2. rész: Miért nem az agresszív kommunikáció a bullshittelés ellenszere? →
A tréner olykor meglepő helyzetbe kerül. Prezentációs képzésünk elején a résztvevők arról számoltak be, hogy az előző nap a főnök „hegyibeszédet” tartott.
„Mit mondott a főnök?” — kérdezem az illetőt. Gondolkodás nélkül idézi a lényegét:
„Nehéz helyzetben van a cég!
Mindannyiunknak áldozatokat kell hoznunk!
A talpon maradás a tét!
bla, bla, bla…
Idén 1% lesz a béremelés…
De hamarosan újra nyereségesek leszünk, és akkor majd…”
Ezután a mellette álló félhangosan megkérdezi:
„Mi is ezt a mellébeszélést tanuljuk most a prezentációs tréningen, nem?”
A kérdés gúnyos, de komoly. Hogyan jutottunk el oda, hogy a mellébeszélés — angolul a bullshit vagy bullshitelés — mára széleskörben ismert fogalommá vált és szinte beépült a vállalati kultúrába? És mi köze ehhez a vezetői kommunikációs képzéseknek?
Mit találsz ebben a cikkben?
- → Mi a mellébeszélés (bullshit) — Frankfurt és Petrocelli definíciója
- → Miben különbözik a bullshitelés a hazugságtól és a manipulációtól?
- → Hogyan lett a mellébeszélés a vállalati kultúra része?
- → Mi köze a prezentációs képzésnek a bullshitteléshez?
- → Mi lehet az ellenszer? (folyt. köv.)
Mi is az a mellébeszélés — vagyis a bullshit?
Harry Frankfurt filozófus 1986-os, majd könyv formában 2005-ben megjelent On Bullshit című esszéjében adott először pontos, tudományos meghatározást arra a jelenségre, amit magyarul leginkább mellébeszélésnek nevezhetnénk. Petrocelli (2018) kutatásai nyomán a tudományos közösség mára így definiálja:
A bullshitelés (mellébeszélés) szándékos kommunikáció csekély vagy semmilyen tekintettel az igazságra, a bizonyítékokra vagy az elfogadott tudományos ismeretekre.
— Frankfurt (2005), Petrocelli (2018)
Fontos: a bullshit szó ma már nem csupán szleng. Komoly akadémiai folyóiratokban, üzleti lapokban szerepel — kommunikációs szakértők és szervezeti viselkedéssel foglalkozó kutatók által egyre alaposabban feltárt jelenség.
Miben különbözik a bullshitelés a hazugságtól és a manipulációtól?
A vállalati kommunikációban e három fogalom gyakran összemosódik — de éles határ van köztük:
🤥 A hazug
Tudja az igazságot — de szándékosan az ellenkezőjét mondja. Küzd az igazság ellen, de legalább elismeri a létezését.
💨 A bullshitelő
Nem feltétlenül tudja az igazságot — és nem is érdekli. Improvizál, a hatásra optimalizál. Amit mond, véletlenszerűen lehet igaz is, de ezt maga sem tudja.
🎭 A manipulátor
Tudja az igazságot. A másik fél gyenge pontjait célzottan használja fel, hogy őt a saját érdekeivel ellentétes irányba terelje. Tudatos, tervezett, személyre szabott.
Frankfurt szerint a bullshitelés — a vállalati mellébeszélés — veszélyesebb a hazugságnál: a hazugság leplezhető, a bullshit ellen nehezebb védekezni, mert nem szembesül az igazsággal, egyszerűen elmegy mellette.
Hogyan lett a mellébeszélés a vállalati kultúra része?
A középvezetők sokszor azt érzik: mindig is ilyen volt a vállalati kommunikáció. De nem mindig volt ilyen. A bullshitelés vállalati elterjedésének története van.
Az 1980–90-es években robbant be a menedzsment-guru ipar: könyvek, szemináriumok, professzionálisnak hangzó divatszó-készletek. Kutatók megfigyelték (Spicer, 2013), hogy ez a nyelvi nyersanyagszállítás folyamatos táptalajt adott a bullshitelésnek: új fogalmak érkeztek, amelyek nem azért lettek népszerűek, mert tudományosan kutatott hátterük volt, hanem mert jól hangzottak. Szinergia, reziliencia, agilitás, értékteremtő gondolkodás, holisztikus megközelítés, mindset, upskilling és reskilling…
Petrocelli (2018) kutatásai azt mutatják, hogy az emberek akkor bullshittelnek leginkább, ha kénytelenek véleményt nyilvánítani olyasmiről, amit nem ismernek, és ha úgy érzik, mellébeszélésükre nem kérdeznek rá. A hierarchikus szervezeti kultúra mindkét feltételt teljesíti: a felsővezetőktől elvárják, hogy mindenre legyen válaszuk — és hegyibeszédüket csendben, áhítatot színlelve, kérdések nélkül hallgatják végig a beosztottak.
A vezető nem mer rossz hírt hozni — nehogy kedvetlenség, elégedetlenség legyen belőle. A kutatók ezt MUM-hatásnak nevezik: ösztönösen kerüljük a rossz hírek átadását, mert a hírvivőt azonosítják a hírrel. A probléma az, hogy a hallgatás helyett választott mellébeszélés pontosan azt az elégedetlenséget váltja ki — időkésleltetéssel.
Magyarországon a bullshitelés elterjedését felerősítette a rendszerváltás utáni átalakulás káosza, a nyugati menedzsmentmodellek gyors átvétele — és az utóbbi években a politikai közbeszéd hatása, ahol a szavak és a tettek szétválása már-már normává vált.
A dolgozók megtanulták felismerni a mintát — és ha ugyanezt látják a vállalati kommunikációban, rutinszerűen hallgatnak, és ösztönösen ellenállnak a stratégiai inkompetencia módszerét alkalmazva.
Mi köze a mellébeszélésnek a prezentáláshoz?
Minden kommunikációs eszköz használható jó és rossz célra. A kés lehet sebészkés és fegyver is. A prezentációs technikák sem kivételek.
A probléma akkor kezdődik, amikor a vezetői kommunikációs képzés fókusza kizárólag a hatásra irányul: hogyan legyek meggyőzőbb, karizmatikusabb, „autentikusabbnak tűnő”. Ha ez az alap, a résztvevő pontosan azt tanulja meg, amire a bullshittelőnek szüksége van: csillogó ábrák, határozottnak látszó testtartás, érzelmi töltés, strukturált érvelés — tartalom és etika nélkül.
Kutatók (Spicer, 2013) azt találták, hogy az alacsonyabb státuszú vezetők hajlamosabbak izgalmas hangzású szlengeket és divatszavakat használni, mert ez kompenzálja a bizonytalanságukat.
A jó hír: a prezentációs képzés lehet rendkívül hasznos
Arról, hogy miért és hogyan érdemes prezentálni, a „Storytelling a vezetői kommunikációban” blogunkban írtunk. Ugyancsak foglalkoztunk azzal, hogyan lehet rossz híreket átadni bullshittelés nélkül.
De ha csak a technikára fókuszál a képzés — és nem épít etikai alapra, a valóság és az igazság iránti elkötelezettségre —, akkor a vállalati mellébeszélés, a bullshittelés mesteri szintre emelésének eszközévé válik.
Mi lehet az ellenszer? — Folyt. köv.
Az első ösztönös válasz sokaknál: legyen az ellenszer a nyers, kendőzetlen őszinteség. „Tegyük ki az asztalra!” „Mondjuk egymás szemébe, amit gondolunk!” De vajon az ösztönös, szűrő nélkül kimondott ítéletek világa valóban jobb-e a mellébeszélésnél?
→ Erről szól a következő írásunk: Miért nem az agresszív kommunikáció a bullshitelés ellenszere?Hiteles kommunikációt szeretnél fejleszteni?
Várunk prezentációs tréningünkön és gyakorlatorientált vezetőképző programunkon — ahol a tartalom és az etika az alap, nem csak a technika.
→ Nézd meg a programot!Gyakori kérdések a vállalati mellébeszélésről
Mi a bullshitelés pontos definíciója?
Frankfurt (2005) és Petrocelli (2018) alapján: szándékos kommunikáció csekély vagy semmilyen tekintettel az igazságra, a bizonyítékokra vagy az elfogadott ismeretekre. A bullshittelő nem hazudik — hanem közömbös az igazsággal szemben. Nem azt mondja, amit tud, hanem azt, ami hat.
Mi a különbség a bullshitelés és a hazugság között?
A hazug tudja az igazságot és szándékosan az ellenkezőjét mondja. A bullshitelő nem feltétlenül tudja az igazságot — és nem is érdekli. Frankfurt szerint éppen ezért veszélyesebb a bullshitelés a hazugságnál: a hazugság leplezhető, a bullshit ellen nehezebb védekezni.
Miért terjedt el a bullshitelés a szervezetekben?
Petrocelli (2018) kutatása szerint az emberek akkor bullshittelnek leginkább, ha kénytelenek véleményt nyilvánítani olyasmiről, amit nem ismernek — és ha úgy érzik, mellébeszélésükre nem kérdeznek rá. A hierarchikus szervezeti kultúra mindkét feltételt teljesíti. Emellett a MUM-hatás is szerepet játszik: a vezető fél a rossz hírtől, ezért mellébeszéléssel helyettesíti.
Mi az a MUM-hatás és hogyan kapcsolódik a bullshiteléshez?
A MUM-hatás (Mum About Undesirable Messages) azt írja le, hogy ösztönösen kerüljük a rossz hírek átadását, mert a hírvivőt azonosítják a hírrel. A mellébeszélés sokszor ennek a félelmeknek az eredménye — nem cinizmusé. Bővebben: MUM-effektus cikkünk →
Hogyan függ össze a prezentációs képzés a bullshiteléssel?
A prezentációs technikák — meggyőzés, érzelmi töltés, strukturált érvelés — önmagukban semlegesek. Ha azonban a képzés csak a hatásra fókuszál és nem épít etikai alapra, a résztvevő pontosan azt tanulja meg, amire a bullshitelőnek szüksége van: tartalom nélküli meggyőzést.
Felhasznált irodalom:
Frankfurt, H. (2005). On Bullshit. Princeton University Press.
Petrocelli, J.V. (2018). Antecedents of Bullshitting. Journal of Experimental Social Psychology.
Spicer, A. (2013). Business Bullshit. Routledge.
Pennycook, G. et al. (2015). On the reception and detection of pseudo-profound bullshit. Judgment and Decision Making.
Kapcsolódó olvasnivalók:
→ Miért nem az agresszív kommunikáció a bullshitelés ellenszere? (2. rész) → MUM-effektus: miért hallgatnak a dolgozók a vezető előtt? → Stratégiai inkompetencia: amikor megéri hülyének látszani → Hogyan add át a rossz hírt vezetőként?Maradj kíváncsi, maradj szerény!
Barátsággal!
Héder Sándor
mérnök tréner, mentor, címzetes egyetemi docens – Forlong Bt.
Ha szimpatikus a gondolkodásmódunk, kérlek, nézd át képzési programjainkat!
