Vezetés válság idején – a kreatív kérdések használata - FORLONG BT - de Bono

Vezetés válság idején – a kreatív kérdések használata

Kreatív kérdések
dolgoztassuk elménket a válság megoldásán!

 

A kreatív kérdések használata Edward de Bono nevéhez fűződik, akit sokan a kreatív gondolkodás atyjának tartanak. De Bono a kreatív gondolkodás szemléletének bemutatása mellett számtalan, a kreatív gondolkodást segítő praktikus eszközzel is megajándékozta az emberiséget. A kreatív kérdések mellett az ő nevéhez fűződik, a laterális gondolkodás, a párhuzamos gondolkodás és a 6 gondolkodó kalap módszere is.
Úgy vélem, a válság második szakaszában, amikor már talán túl vagyunk a pánikon a kreatív kérdések nagyszerű gondolkodásunkat segítő eszközök lehetnek akár a megküzdésre, akár a kilábalásra is.

 

Mi a kreatív kérdések lényege?

De Bono azt javasolta a vezetőknek, hogy stratégiai céljaik mellett fogalmazzanak meg maguknak kreatív kérdéseket is, melyeket szinte naponta tegyenek fel maguknak, csapatuknak.

A stratégiai célokat egy racionális gondolkodási folyamat (pl. a sokak által ismert, klasszikus SWOT elemzés) végén tudjuk kitűzni.

A kreatív kérdéseket elsősorban olyan problémák, kihívások esetén használjuk, melyekre nem tudjuk a választ megtalálni a racionális gondolkodás módszerével. A jó kreatív kérdések provokatívak, elgondolkoztatóak. Éppen ezért de Bono azt javasolta a vezetőknek, hogy állapodjanak meg abban, hogy a kreatív kérdéseik elé tegyék oda a po szót (a provokáció első két betűjét), ezzel jelezvén, hogy a kérdést annak feltevője saját maga és kollégái gondolkodásának provokálására szánta.

  • po: Hogyan tudnánk megduplázni az ügyfélkörünket?
  • po: Hogyan tudnánk termékünkkel, szolgáltatásunkkal egyből a világpiacon megjelenni?
  • po: Hogyan tudnánk díjtalanul fejlesztési ötletekhez jutni?
  •  

 

Mi a kreatív kérdések működési mechanizmusa?

Az elménk egy értékelő gép, a körülöttünk történő eseményeket állandóan értékeli, értelmezi, néha kiegészíti és egy koherens képpé próbálja szervezni. Erre nagyszerű példa, a híres Kanizsa illúzió. Elménk értelmezi a képet és egy olyan háromszöget látunk, ami valójában nincs is ott.

Elménk egy értékelőgép - vezetés válság idején

Elménk minden eseményt először abból a szempontból értékel, hogy veszélyes-e vagy sem. Ha úgy értékeli, hogy veszélyes, akkor jön a harc vagy a menekülés, ha nem, akkor a jöhet a megnyugvás.

A jó kreatív kérdés megdolgoztatja, nem hagyja nyugodni az agyunkat, mert zavarja, hogy nincs válasza! Agyunk addig fog dolgozik, míg meg nem találja a választ. Lehet, hogy zuhanyzás közben jön a válasz, lehet, hogy ébredéskor ugrik be, netán séta közben. Ismerős, ugye? Ezek a válaszaink nem lesznek tökéletes válaszok. Ezek arra jók, hogy kiszakítsanak bennünket a meglévő gondolkodási kereteinkből és belekezdhessünk a racionális gondolkodásba.

 

Kreatív kérdések válság idején – alapváltozat

Válság idején óhatatlanul a veszélyek, a veszteségek, a negatív dolgok jutnak eszünkbe. A jó kreatív kérdésekkel a megoldás irányába terelhetjük gondolkodásunkat.

  • Ezt képtelenség megoldani ennyi idő alatt!
  • po: Ha meg lehetne oldani, hogyan csinálnám?

  • Nincs időm most ezzel foglalkozni!
  • po: Hogy tudnék időt felszabadítani, hogy megoldjam ezt a problémát?

    Én magam képtelen vagyok megoldani ezt a helyzetet!
  • po: Kitől tudnék segítséget kérni?
  • po: Ha az egész helyzetet nem is tudom megoldani, mit az, amit én tehetnék?
  • po: Ez eddigi válságokkal való megküzdés során mi vált be?

 Csak a jó öreg sztoikusok jutnak eszembe: szappanoperák, drámák nélkül fogadjuk el azt, amin nem tudunk változtatni és minden erőnkkel arra fókuszáljunk, mi az, amit kitudunk hozni a helyzetből, ami a mi hatáskörükben van!

 

Kreatív kérdések válság idején – haladó változat

PO: Ebben a helyzetben mi a legfontosabb kérdés, amire meg kell találnom a választ?

PO: Miből lesz bevételem, miután feléltem a tartalékaimat?

PO: Hogy tudnám megőrizni a csapatom, úgy, hogy minimális lehetőségem van arra, hogy meg/ki fizessem őket?

PO: Hogyan tudnám a meglévő tudásunkat új területeken kihasználni?

PO: Ha megtehetem, hol tudok önkéntesként segíteni?

PO: A válság milyen új lehetőségeket hordozhat a számunkra? (Ha már lemaradtunk a szájmaszk gyártásáról?)

PO: Kivel tudnánk együttműködni, támogató közösséget létrehozni?

PO: Mit kellene most tennem, ami minden mást könnyebbé vagy feleslegessé tenne? 

PO: Mit tekinthetünk sikernek a mai helyzetben?

Mi a legfontosabb kérdés amire keressük a választ

A jó kreatív kérdések újabb kérdéseket tehetnek fel, melyek elvezetnek a legjobb kreatív kérdéshez. Legyünk türelmesek! Kezdhetjük vagy befejezhetjük a napunkat a kérdéseink felsorolásával, pontosításával, strukturálásával.

Mit kellene most tennem

 

A legjobbat kitehetjük képernyővédőnek vagy post it-olhatjuk a környezetünkben!

Kíváncsi vagyok, olvasóinknak milyen kreatív kérdések váltak be a legjobban?

 

Válság nélkül is nehéz a céljainkra, a céljaink felé vivő megoldásokra fókuszálnunk

Nagyon erősnek kell lennünk. Aki szeretne olyan gondolkodását segítő praktikus eszközökkel megismerkedni, amelyek megerősítik a céljaiban és segítenek kivédeni a visszatartó erőket, annak javaslom díjtalan online tanácsadásunkat.

Légy eltéríthetelen a céljaidtól - online tanácsadás

 

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Frontvonali vezetők képzése
1993 óta.

Kétfős, családi vezetőképző műhely. Nincs két egyforma tréningünk, mert nincs két egyforma üzem.

Forlong Bt.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002077

Forlong Bt. a LinkedInen

Tudástár

Kapcsolat

☎ +36 30 957 8515
✉ info@forlong.hu

Válaszolunk egy munkanapon belül.

Díjmentes konzultáció

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagvállalata
A Humán Klub alapító tagja

Vezetőképzés | Forlong Bt.
ADATVÉDELEM

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani.

A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.