Egy tréningtermi jelenet, ami mostanában egyre gyakrabban ismétlődik – és egy TEDx-előadás, amelyben egy oktatási miniszter országos szinten pontosan ugyanarról a dilemmáról beszél. Örültünk, hogy nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel. A válaszoknak pedig kifejezetten örültünk.
Ez az írás arról szól, mit üzen az észt példa az AI és a vezetőfejlesztés kapcsolatáról – és arról a képességről, amit a gép nem vesz el tőlünk, hanem felértékel. A magasabb rendű gondolkodás az elemzés, az értékelés és az alkotás képessége: az a szellemi munka, amit nem lehet kiszervezni, csak „edzeni”.
A jelenet, ami elgondolkodtatott minket
A tréningjeinken szeretjük a csoportmunkát. A recept több mint két évtizede ugyanaz: felteszünk egy kérdést – például: Milyen a sikeres vezetői kommunikáció? –, és két dolgot kérünk. Egy: válaszolják meg a kérdést. Kettő: előtte hallgassák meg egymást, gyűjtsék össze és gyúrják egybe a tapasztalataikat, majd a saját szavaikkal, a saját cégükre, műszakjukra, csapatukra vonatkozóan fogalmazzák meg a választ.
Magyarul: azt akarjuk, hogy beszélgessenek és gondolkodjanak. Mert közben történik az igazi munka. Rácsodálkoznak, mennyire bonyolult is a saját cégük. Kiderül, mit lát a másik vezető ugyanabból a helyzetből egészen másképp – és mi az, amit meglepő módon ugyanúgy. Ez egyszerre kapcsolatépítés, közösségépítés és éntudatosság-fejlesztés. Három legyet ütünk egy csoportmunkával – nem csoda, hogy ragaszkodunk hozzá.
Mostanában viszont egyre több helyen látjuk a következőt: a csapat egyik tagja beírja a kérdést az AI-nek, a választ pedig szépen kimásolja a flipchartra. Gyors, gördülékeny, a betűk is szebbek. Csak éppen minden elmarad, amiért az egész feladat volt: a meghallgatás, az összegzés, a vita, a saját szavak. Pont a gondolkodás edzése vész el – az, amire a tréning ma igazán való.
Nem haragszunk érte. Őszintén szólva értjük is: az agyunk imádja a rövidebb utat. De éreztük, hogy ez a jelenet többről szól, mint egy ügyeskedő csapattagról. Aztán meghallgattunk egy TEDx-előadást, és a helyére került a kép.
Mit mondott az észt oktatási miniszter?
Kristina Kallas, Észtország oktatási és kutatási minisztere azzal kezdte az előadását, hogy nem az AI-ról fog beszélni – hanem az emberekről. Már ezért a mondatért megéri odafigyelni.
Elmesélte, hogy amikor 2023-ban miniszter lett, bejött hozzá a tanácsadója: „Csinálnunk kellene valamit az AI-val.” Mire ő: „Rendben, mit?” A tanácsadó: „Azt még nem tudom.” Két hónappal később a tanácsadó visszajött, ugyanazzal a mondattal – és még mindig nem tudta, mit. Jólesett hallani, hogy egy minisztériumban is így kezdődnek a nagy dolgok: őszinte nemtudással. Ismerős érzés.
Ezután nem rendeletet írtak, hanem kérdezni kezdtek: idegtudósokat, kognitív pszichológusokat, tech-cégeket. És arra jutottak, hogy a kérdés nem technológiai, hanem emberi: mi történik a tanulással, az emberi aggyal, ha a gép már sok mindent jobban tud nálunk?
Kallas gondolatmenetének magja, hogy az emberiség nem először kerül ilyen helyzetbe. Amikor feltalálták a könyvnyomtatást, az emberek túlnyomó többsége nem tudott olvasni – aztán a nyomás hatására gyakorlatilag mindenki megtanult. A miniszter szerint most hasonló léptékű, evolúciós jellegű kognitív nyomás alatt vagyunk: nem gyorsabban futni kell megtanulnunk, hanem másképp gondolkodni. Rendszerszerűbben, kreatívabban, több nézőpontot mérlegelve. A célt egy mondatban így foglalta össze:
„Tudatosan kell minél több embert arra edzeni, hogy minél többet legyen a magasabb rendű gondolkodási folyamatok áramlásában.”
Két üzemmódban jár az agyunk
De mit jelent pontosan az az „alacsonyabb” és „magasabb rendű” gondolkodás, amiről a miniszter beszél? Nem az ő találmánya, és nem is múló divat – a kognitív tudomány egyik legjobban bejáratott gondolata ez. Daniel Kahneman Nobel-díjas pszichológus a Gyors és lassú gondolkodás című könyvében írta le a kettős rendszert: az 1-es rendszer gyors, automatikus és energiatakarékos, a 2-es rendszer lassú, tudatos és erőfeszítést igényel. Kallas ehhez a tanulás létráját (az úgynevezett Bloom-taxonómiát) illeszti hozzá – és a kettő együtt így fest:
| Alacsony kognitív üzemmód | Magasabb rendű gondolkodás | |
|---|---|---|
| Mit csinál? | Alacsony üzemmódEmlékezik, megért, alkalmaz | Magasabb rendűElemez, értékel, alkot |
| Hogyan működik? | Alacsony üzemmódAutomatikusan, „robotpilóta” – amit egyszer megtanultunk, azt ismételjük | Magasabb rendűTudatos újratanulás: a tegnapi tudást a mai helyzethez igazítja |
| Mennyi energiát kér? | Alacsony üzemmódKeveset – az agy ezért szereti | Magasabb rendűSokat – egy nehéz vizsganap fárasztóbb, mint egy maratonfutás |
| Tipikus példa | Alacsony üzemmódBiciklizés; „a második világháború 1939-ben kezdődött” | Magasabb rendűMiért 1939-ben? Kik voltak a szereplők, mik voltak a motívumaik? |
| Vezetői példa | Alacsony üzemmód„Ezt mindig így csináltuk”; a sztereotípiák is innen jönnek | Magasabb rendűNézőpontok, idősávok mérlegelése; újratervezés; a saját gondolati keretek megkérdőjelezése |
| És az AI? | Alacsony üzemmódEzt már tudja – gyakran jobban, mint mi | Magasabb rendűAz értékelésben és a valódi alkotásban az ember még egyedi |
Az agyunk a legnagyobb energiafogyasztó szervünk, ezért – teljesen érthetően – az olcsó üzemmódot részesíti előnyben, amikor csak teheti. Ez a szavannán életmentő spórolás volt. Ma viszont, ahogy Kallas fogalmazott, már nem opció folyamatosan az alacsony üzemmódban ülni: azt a munkát elviszi a gép. Ami marad – és felértékelődik –, az a táblázat jobb oldala.
Ugyanez a jelenség működik a hibák megbeszélésénél is. Az alacsony kognitív üzemmódban készen van a mondat — „Figyelj oda jobban!” —, a magasabb rendű gondolkodásban viszont meg kell építeni a megoldást.
(A figyelmes olvasónak feltűnhet: a flipchartos kollégánk pontosan azt csinálta, amit az agya diktált – a drága jobb oldali munkát kiszervezte, és maradt a bal oldali másolásnál. Nem rossz ember. Csak ember.)
És mit csinálnak ezzel az észtek? (Spoiler: nem tiltanak)
Miközben Európa nagy része a tiltásban gondolkodik, Észtország 2025 februárjában elindította az AI Leap programot: a középiskolások és a tanáraik hozzáférést kapnak egy kifejezetten oktatásra fejlesztett, szókratészi módszerrel működő AI-tutorhoz. Ez nem a „megmondom a választ” gép, hanem a „visszakérdezek, amíg magadtól rá nem jössz” gép.
És itt van a lényeg, amit érdemes kétszer elolvasni: a program abszolút fókusza nem a diák, hanem a tanár. Arra képzik a pedagógusokat, hogyan használják az AI-t úgy, hogy az a diákokat több elemzésre, több rendszerszintű és kritikus gondolkodásra késztesse – ne kevesebbre. Mert AI nélkül – és rossz AI-használattal is – az oktatás visszacsúszik oda, ahol kétszáz éve van: memorizálás, megértés, alkalmazás. Azt pedig ma már a gép is tudja.
Ahogy az észt államfő fogalmazott a program indulásakor: nem az számít, mennyit használjuk az AI-t, hanem az, hogy hogyan és mire.
És mi lesz azokkal, akik ma vezetnek?
Az észt program a jövő nemzedékéről szól: a mai középiskolásokat készítik fel arra a világra, amelyben az AI már nem újdonság lesz, hanem munkaeszköz. Rendben van, irigylésre méltó. Nekünk viszont közben egy másik kérdés motoszkált a fejünkben: mi lesz azokkal, akik már most a frontvonalon állnak?
A csoportvezetővel, aki tizenöt éve viszi a műszakot. A műszakvezetővel, aki fejből tudja, melyik gép mikor kezd nyikorogni – és melyik embere mikor. Ők évek, évtizedek óta tisztességgel szolgálják a cégüket és a csapatukat, és most rájuk szakad egy olyan változás, amire senki nem készítette fel őket. Értük nem indul állami program. Szókratészi AI-tutort sem kapnak a zajos csarnok mellé.
Őket nem hagyhatjuk magukra. Nem mondhatjuk, hogy majd megoldja a következő generáció – mert a következő generáció még az iskolapadban ül, a selejtet meg ma kell megfogni. A mai frontvonali vezetőknek most kell támogatás, hogy edzhessék a saját 2-es rendszerüket, a magasabb rendű gondolkodásukat. Miközben persze a termelés egy percre sem áll meg. Ez a legnagyobb kihívás. És ebben tudunk, mi trénerek segíteni.
Örülünk, hogy hasonlóan gondolkodunk
És itt kell őszintén megvallanunk valamit: miközben az előadást hallgattuk, többször bólogattunk, mint egy autó hátsó ablakában a kutyafigura. Nem azért, mert „mi már megmondtuk” – hanem mert jólesett látni, hogy amire mi a gyárcsarnokok és tréningtermek felől jutottunk, arra egy ország oktatáspolitikája a tudomány felől jutott el.
Évek óta azt valljuk a képzéseinken: a megnövekedett komplexitás kezelésére kiváló modelljeink vannak. A minőségügy problémamegoldó módszerei, a dolgozók bevonására építő vezetés, az asszertív kommunikáció, a nyertes-nyertes tárgyalás, a formális hatalom nélküli befolyásolás, Peter Senge rendszergondolkodása. Csakhogy ezek egyetlen tréning alatt nem válnak készséggé. Gyakorolni kell őket – ahogy az észt diákok is gyakorolnak. A többdimenziós, ÉS-alapú gondolkodást addig kell edzeni, amíg… na nem, könnyűvé és automatikussá sosem válik. De egyre természetesebbé igen.
Ezért mondjuk azt is, hogy PDCA helyett érdemes PDSA-körökben gondolkodni: a Check helyett Study – megállni, és elmélkedni afelett, amit elértünk. Ezért vesszük elő újra és újra Chris Argyris kétkörös tanulását, Robert Kegan modelljét: nem elég jobban csinálni, amit eddig – időnként a kereteinket kell újragondolni.
És hogy nem csak mi látjuk így: egy friss hazai elemzés szerint ma a vezetők többsége elsősorban gyorsításra használja az AI-t – elemez, tartalmat gyárt, adatot dolgoz fel vele –, és jóval kevesebben tekintenek rá gondolkodó partnerként, amely mélyebb mérlegelésre késztet. Vagyis a flipchartos jelenetünk nem tréningtermi kuriózum. Ez történik az irodákban is, nap mint nap.
Mindenki újra a startvonalon áll – és ez jó hír
Amikor ekkora a változás, hogy lényegében minden cég újra a startvonalra kerül, az egyben új lehetőség is. De vigyázat: ez nem azt jelenti, hogy a régi tudásunk szemétbe való, és nem is azt, hogy ugyanazt kell csinálnunk, csak erősebben. Azt kell megtanulnunk, hogy a megszerzett tapasztalatainkat magasabb szinten integráljuk – és megtaláljuk azokat a szűk keresztmetszeteket, ahol tényleg be kell avatkoznunk. Erről írtunk már korábban is: A múlt sikerei a jövő sírásói – és ez téged is érint.
Mindez egyszerűnek hangzik, valójában kőkemény munkákat jelent, mint pl. a fogalmaink pontosítása: mit értünk ma vezetésen? Vezetői határozottságon? Hitelességen? És a tapasztalataink hozzákötése új gondolkodási modellekhez.
Az észt példa a jövő nemzedékét készíti fel az AI korára. A ma frontvonali vezetőit viszont nem hagyhatjuk magukra: nekik most kell támogatás, hogy „edzhessék” a magasabb rendű gondolkodásukat – mert nem az számít, mennyit használjuk az AI-t, hanem az, hogy mire.
– Héder Sándor, Forlong Bt.
Hogyan tovább?
Egy kérdés azért motoszkálhat benned: rendben, magasabb rendű gondolkodás – de miért olyan nehéz ez? Miért választja az agyunk stressz alatt mindig a fekete-fehér gondolkodást, ezt a gyors, olcsó üzemmódot? És mit tehet ez ellen egy művezető mondjuk egy zajos műszakváltásnál?
Erről szól a következő írásunk: a vezető agya két üzemmódban működhet – és megmutatjuk, mikor melyikben. Addig is: ha legközelebb csoportmunkában dolgozol, és megjelenik a kísértés, hogy a kérdést beírd az AI-nek – írd be nyugodtan. Utána viszont tedd fel magadnak: mit mondanék én? És mit mondana a mellettem ülő? Ott kezdődik a gondolkodásunk edzése.
Ha úgy érzed, a te műszakvezetőid, csoportvezetőid is megérdemlik ezt a támogatást, nézd meg, hogyan „edzünk” mi. Kérdéseiddel nem üzletkötővel, hanem magukkal a trénerekkel beszélhetsz.
→ Megnézem a vezetőképző programotKapcsolódó olvasnivalók
→ Fekete-fehér gondolkodás – az őrmester–óvóbácsi csapda
→ A múlt sikerei a jövő sírásói – és ez téged is érint
→ Az éntudatosság – a belépő a kiváló vezetővé váláshoz
Maradj kíváncsi, maradj szerény!
Barátsággal!
Héder Sándor
mérnök tréner, mentor, címzetes egyetemi docens – Forlong Bt.
- Miről szólt Kristina Kallas TEDx-előadása?
- Az észt oktatási és kutatási miniszter arról beszélt, hogy az AI korában az emberiség evolúciós léptékű kognitív nyomás alatt áll: a memorizálást, megértést, alkalmazást a gépek is tudják, ezért az embereknek a magasabb rendű gondolkodást – elemzést, értékelést, rendszerszemléletet – kell tudatosan edzeniük.
- Mi az az AI Leap program?
- Észtország 2025-ben indított oktatási programja, amelyben középiskolás diákok és tanáraik férnek hozzá egy szókratészi módszerrel működő, oktatási célra fejlesztett AI-tutorhoz. A program fókusza a tanári kompetenciák fejlesztése: hogyan használható az AI úgy, hogy több és mélyebb gondolkodásra késztessen, ne kevesebbre.
- Mi a különbség az alacsony és a magasabb rendű kognitív üzemmód között?
- Az alacsony kognitív üzemmód az automatikus, energiatakarékos működés: emlékezés, megértés, a már megtanult dolgok alkalmazása. A magasabb rendű gondolkodás az elemzés, értékelés és alkotás – tudatos, energiaigényes munka. A kettősség bevett tudományos modell: Daniel Kahneman a Gyors és lassú gondolkodás című könyvében 1-es és 2-es rendszerként írja le ugyanezt a működést.
- Mit jelent mindez a vezetőfejlesztésben?
- Ugyanazt, amit az oktatásban: a vezetői munkában is azok a képességek értékelődnek fel, amelyeket a gép nem vesz át – a több nézőpontot mérlegelő, multidimenzionális gondolkodás, az értékelés és az alkotás. Ezek nem egyetlen tréningen alakulnak ki, hanem folyamatos gyakorlással – például jól felépített csoportmunkákban, ahol a gondolkodást nem szervezzük ki az AI-nek. 🙂
