Miért fontos a vezetők képzése? Mert az emberek vezetéséhez szükséges szemléletmód és kompetenciák nem járnak együtt a kinevezéssel!
Sok cégnél a kiemelkedő szakmai tudással rendelkező munkatársakat választják ki csoportvezetőnek, műszakvezetőnek, akik gyakran:
- Az emberekkel való foglalkozást „nyűglődésnek” és időrablásnak élik meg.
- A „problémás”, konfliktusos dolgozókat nem tudják kezelni, hanem feletteseikhez vagy a HR-es kollégákhoz küldözgetik.
- Ha túl feladatorientáltak, akkor autokrata stílusban, a büntetés – jutalmazás módszerével vezetik a dolgozókat.
- Ha túl emberorientáltak, akkor a hangadó dolgozók irányítanak, nem ők.
Mindennek a következményei megjelennek a dolgozók motiváltságában, a minőségben, a munkaerő megtartásában, végső soron a cég eredményességében.
Képzés nélkül is lehet valaki vezető?
Természetesen! De nagy a kockázata annak, hogy nem lesz belőle sikeres vezető.
Az emberiség fejlődése során mindig is hierarchiában éltünk, így zsigeri szinten tudjuk hogyan kell „főnöknek” lenni, hogyan kell viselkedni az alattunk lévőkkel. A kemény, nyers vezetők gyakran azokból lesznek, akik szabadjára engedik a „főnöki” ösztöneiket.
Aki pedig nem akar élni a szervezettől kapott hatalmával, de nem sajátította el a szakértelem, a befolyásolás hatalmát, nem ismeri belső világát gyengekezű vezető lehet.

Vezetők képzése akkor szükséges, ha olyan erős és emberséges vezetőket akarunk, akik a dolgozók bevonására építenek!
- A mai megnövekedett szervezeti komplexitás menedzselését azok a vezetők tudják megvalósítani, akik a dolgozók bevonására építenek.
- Az emberek bevonására építő „több elméjű” szervezetek sikeresebbek, válságállóbbak, fenntarthatóbbak, mint az egy ember zsenialitására épülő hierachikus, „egy elméjű” szervezetek.
- Az emberek bevonására építő vezetői stílushoz azonban olyan kompetenciák kellenek, amiket nem hordozunk a zsigereinkben, azokat meg kell tanulnunk!
Növelje cége eredményességét, válságállóságát a frontvonali vezetők képzése, kompetenciáinak, szemléletmódjának fejlesztése révén!

Képzéseink hozzájárulnak ahhoz, hogy a cége frontvonali vezetői eredményesebbek legyenek a vezetői munkában!
Képzéseink gyakorlat-orientáltak, kevés, könnyen befogadható elméleti tudást adunk át. A résztvevő csoportvezetők, műszakvezetők munkájához kapcsolódó, praktikus, jól megjegyezhető vezetői modelleket, módszereket, eszközöket mutatunk és azokat sokszor, sokféleképpen gyakoroljuk.
Képzéseink hozzájárulnak ahhoz, hogy a frontvonali vezetők, műszakvezetők, csoportvezetők, kulcsemberek:
- A dolgozók bevonása, fejlesztése révén érjék el eredményeiket.
- Jól válasszák meg harcaikat: arra fókuszálják energiájukat, amit meg tudnak változtatni.
- Törekedjenek a nyertes-nyertes kapcsolatokra.
- Minél kevesebb stresszel és belső energiaveszteséggel végezzék munkájukat.
- Tanuljanak abból, ami velük történik és fejlesszék vezetői kompetenciáikat.
- Lakják be, és (minél többször) élvezzék a vezetői szerepüket.
- A gépektől, folyamatoktól eljussanak az emberekig.

Ha a frontvonali vezetők fejlődnek, mindenki nyer! Nyernek a felettesek, a dolgozók, a dolgozók családjai és maguk a vezetők is!
Hogyan, hányféle formában tudjuk támogatni a frontvonali vezetők fejlődését?
1. Biztos tudást nyújtó vezetői alapképzés:
2. A vezetői kiválóság elérését segítő
speciális továbbképzések
- Prezentáció és nyilvános szereplés
- Kommunikáció a teljesítményről
- Hogyan maradjak pozitív? – Stresszkezelő tréning
3. Személyre szabott on-line képzések
7/7 nap, 06-23 óráig
4. Mentoráló on-line beszélgetések
- Beszélgetés olyan vezetőknek, akik cégükön kívüli mentorral szeretnék átbeszélni aktuális szakmai-emberi kérdéseiket, kihívásaikat.
Könnyű velünk együtt dolgozni!

.
Hívjon bennünket!
Hívjon bennünket, hogy megismerhessük igényeit, hogy meggyőzödjön értékrendünkről, szemléletmódunkról!
+36 30 9578 515
forlong@t-online.hu

.
Döntsön!
Igényei alapján összeállítunk egy képzési programot. Ön dönt a programról, a megvalósítás részleteiről.
Mi a képzési programot megvalósítjuk.

Értékeljen!
A résztvevők tapasztalatai, a képzéstől elvárt eredmények megvalósulása, a belső felmérések eredményei alapján Ön értékeli a képzés hatékonyságát.
Köszönjük, hogy felkereste honlapunkat!
Bizonyára azért kereste fel honlapunkat, mert szeretné támogatni a műszakvezetők, csoportvezetők fejlődését, vagy önállóan szeretné fejleszteni magát. Mindkét esetben, kérjük, hívjon minket egy kötetlen, díjtalan beszélgetésre, hogy tisztábban láthassa képzési igényeit, lehetőségeit és kínálatunkat.
Barátsággal:


HÉDER SÁNDOR |
SIPOS TÜNDE |