A pozitivitás ereje a vezetői munkában - vezetőképzés, művezetők képzése, műszakvezetők képzése

A pozitivitás ereje a vezetői munkában

A pozitivitás ereje csak annak érhető el, aki azzal születik, vagy Te is megszerezheted?

Akik úgy érzik, hogy nekik nem erősségük a pozitivitás, a pozitív gondolkodás, azok szerint nem tanulható, hanem vagy velünk születik, vagy sem. A magukat pozitív gondolkodásúaknak vallók szerint viszont tanulni kell, sőt nap mint nap figyelnünk kell magunkra, hogy meg tudjuk tartani a pozitivitásunkat.  

 

A vezetőképzésben eddig viszonylag kevés figyelmet kapott a pozitivitás ereje, a pozitív gondolkodás, az optimizmus.

A pozitivitás, a pozitivitás ereje fogalmak kapcsán sokkal inkább az önsegítő könyvek, motivációs trénerek jutnak az eszünkbe, mint az emberek vezetésével foglalkozó szakirodalom.

A pozitív gondolkodás, a pozitivitás ennek ellenére rendszeresen előkerül a műszakvezető, csoportvezető kollégáknak tartott vezetőképzéseinken: Mikor? Amikor megkérdezzük azokat a vezetőket, akik sok éven keresztül kiválóan, energiával telten végzik munkájukat, hogy mi a titok, akkor ilyeneket hallunk: „Pozitívan állok a dolgokhoz!” „A pozitív gondolkodás segít!”
Nézetünk szerint a pozitivitás helyet érdemel a vezetői munkában is! Még akkor is, ha a pozitivitást is, hasonlóan az egyes vezetői stílusokhoz, legyen az autokrata vagy az emberek bevonására épülő vezetői stílus, túl lehet tolni. Létezik káros pozitvitás is. Erről itt írtunk.

 

Mi a pozitivitás lényege?


Kezdjük a szó eredetével. A pozitívum szó a latin positivum szóból származik, melynek jelentése valóság, tény. A pozitivitás lényege tehát a valóság elfogadása, annak jó és rossz oldalával együtt.

A pozitivitás ereje a vezetői munkában - a pozitivitás szó eredete

 

A Forlong Bt. vezetői iskolájában a pozitivitás azt a folyamatos mentális munkát jelenti, amellyel:

  • Elfogadjuk a történéseket, elfogadjuk az emberi esendőséget, megértjük azok természetét, majd
  • Figyelmünket azokra a cselekedetekre, azokra a megoldásokra irányítjuk, amelyekkel
  • Javítjuk kapcsolatainkat, jobban szolgáljuk ügyfeleinket, a közjót.

A pozitivitás, a pozitív gondolkodás tehát egyrészt éntudatosság (észreveszem, elfogadom saját gondolataimat, érzéseimet) másrészt a figyelem irányítása a megoldásokra. Hasonló alapokon nyugszik a mentális rugalmasság, mentális agilitás, mentális erő, a humor, a bölcsesség, a kreativitás, optimizmus is. Ezek lesznek azok a készségek, amelyekkel kezelhetjük a megnövekedett komplexitást és a csökkenő dolgozói elkötelezettséget, sok helyen a már-már cinikus légkört.

A pozitivitás ereje a vezetői munkában - mi a pozitivitás lényege

 

Miben áll a pozitivitás ereje a vezetői munkában?

 

A teljesség igénye nélkül hadd szemléltessem pár példával:

A vezető munkája állandóan a kirakatban van. Egy vezető, ha csak végigmegy a munkaterületen már azzal is befolyásolja a dolgozók hangulatát, gondolkodását, így végső soron a munkavégzést. A dolgozók ugyanis öntudatlanul olvasnak a vezető nemverbális kommunikációjából és próbálják kikövetkeztetni, hogy mire számítsanak. Ha azt látják, a „főnök” ideges, aggódik, akkor ők is aggódnak és idegesek lesznek. Ha azt olvassák le a „főnökről”, hogy magába fordul, nem érdekli az, hogy mi van körülötte, akkor ők is kisebb fokozatra kapcsolnak. Ha viszont azt látják, hogy a vezetőjük nyugodt, energiával telt, akkor a munkával fognak foglalkozni.

Ha problémával, kihívással találkozik egy pozitív gondolkodású vezető, akkor nem ítélkezik azonnal. Így nem rombolja a csapatlégkört, nem hozza elő a dolgozókból a „védd a segged” gondolkodásmódot. Helyette inkább elfogadja és próbálja megérteni a helyzetet, az emberi viselkedés mozgatórugóit, majd mások bevonásával megnyugtató megoldásokat találni. Ez jobb légkört és nagyobb eredményességet eredményez.

Tanulható-e a pozitivitás, megtanulhat-e minden vezető élni a pozitivitás erejével?


Megtanulható-e az éntudatosság? Megtanulható-e a figyelem irányítása? Igen! Nos, akkor a pozitivitás is megtanulható!

 

Megéri megtanulni a pozitivitást?

Idézhetnék kutatásokat arról, hogy mennyivel jobb eredményeket érnek el a pozitív gondolkodású, optimista vezetők, de nem akarom az eredményesség oldaláról megközelíteni a témát.

Most arra kérlek, keress meg egy negatív gondolkodású vezetőt. Tegyél fel neki pár kérdést, tölts el vele kis időt és közben figyeld meg, hogyan érzed magadat, milyen gondolataid lesznek?

Ezután viszont arra kérlek, keress a környezetedben egy pozitív gondolkodású vezetőt. Olyat, aki a munkás évek sokasága után is képes odaadással végezni a munkáját. Olyat, aki egyaránt képes figyelni a munkatársaira és a csapata eredményességre is. Vele is beszélgess, tőle is kérdezgess és közben figyeld az érzéseidet, gondolataidat.
A két esetet összehasonlítva meg is kapod a választ.

A pozitivitás ereje a vezetői munkában - a pozitivitás versenyelőnyt jelent

 

Ha ennyire jó a pozitivitás, ennyire hatásos a vezetői pozitivitás ereje, akkor miért van annyi „gyökér” vezető?


Nos, ez egy külön írást is megérdemelne. A rövid válaszom az, hogyha a külső környezet kedvező, akkor a gyökér (szebben fogalmazva autokrata) vezető is érhet el eredményt. Ebből könnyen kialakíthatja magában azt a meggyőződést, hogy egy vezetőnek gyökérnek kell lennie, seggeket kell rugdosni, mert „Ezek úgy is át fognak b….ni!

A gyökér vezető ugyanakkor kudarcot fog vallani, ha a komplexebbé váló, gyorsan változó környezetben kell fenntartható módon eredményeket elérni. Igaz kudarcát sohasem fogja elismerni, vagy ha el is ismeri, azért a körülményeket fogja okolni.

Összefoglalva:


A mai komplex szociokulturális környezetben a pozitivitás, a pozitív gondolkodás versenyelőnyt jelent és érdemes megtanulni.

Ha Te is fejleszteni akarod a pozitivitásodat és szánsz időt arra, hogy alaposan megértsd a jelenséget, akkor ezt a magyarul is elérhető fantasztikusan jó könyvet javaslom.

Ha kevesebb az időd, de érdekel a téma, akkor a két videót ajánlok:

Ha a támogatásunkat igényled, akkor a csapatodnak a „Hogyan maradjak pozitív ennyi negatív hatás közepette?!” című képzési programunkat javaslom. Ha egyéni támogatást igényelsz, akkor a „Légy eltéríthetetlen a céljaidtól!” című online, egyéni programunkat ajánlom, illetve arra bátorítalak, hívj fel!

Kérdésem Hozzád kedves olvasó:

  • Te mennyire tudsz tudatosan élni a pozitivitás erejével a vezetői munkád során?
  • A feletteseidre mennyire jellemző a pozitív gondolkodás?
  • Hogyan jellemeznéd a cégednél uralkodó munkahelyi hangulatot?

 

Barátsággal!

Héder Sándor
forlong@t-online.hu
+36 30 9578 515

 

Ha nem akarsz állni, amikor futnak a percek akkor:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ezek is érdekelhetnek...

Az ismétlés a tudás anyja, de mi a tudás apja
Önmenedzselés

Mi a tudás apja?

Az ismétlés a tudás anyja, de mi a tudás apja? A tudás apja a bátorság, a kockázatvállalás! Számtalanszor megtapasztalom a vezetőképző tréningjeinken, hogy a résztvevők

Tovább olvasom »
Maximalista vezető - maximalizmus - kiválóságra tötekvés - gyakorlatorientált vezetőképzés
Önmenedzselés

Sajnos maximalista vezető vagyok!

De miért is sajnos, hogy maximalista vezető vagyok? Vezetői tréningjeinken legtöbbször már a bemutatkozás során elhangzik a „Sajnos maximalista vezető vagyok!” mondat. Az így bemutatkozó

Tovább olvasom »
Ma nem kellett idegeskedni - streszkezelés, mentális erő vezetőképzés, műszakvezető képzés, csoportvezető képzés
Önmenedzselés

„Ma nem kellett idegeskedni!”

Ma jó napom volt, mert nem kellett idegeskedni! Kora délután kezdődő, vállalkozók számára tartott érzelmi intelligencia tréningünkön a „Kinek milyen napja volt?”  körkérdéssel kezdtük a

Tovább olvasom »
Túl vagytok már a pánik szakaszon - William Bridges változás modellje
VEZETÉS VÁLSÁG IDEJÉN

Túl vagytok már a pánik szakaszon?

Gratulálunk, ha már túl vagytok a pánik szakaszon! … és mondjátok el, hogyan csináltátok! A változások kezelésével számtalan modell foglalkozik. Szinte mindegyik modell egyetért abban,

Tovább olvasom »