
Tönkretesz a komfortzóna?
Miért teszi tönkre az életünket a kényelem és miért érdemes vállalni a komfortzóna elhagyását, a kihívásokat, nehézségeket? Műszakvezetők, csoportvezetők részére tartott vezetőképzéseinken rendszeresen halljuk a
Miért fontos az önismeret fejlesztése a műszakvezetők számára (is)?
A cégek sok helyen nagy figyelmet fektetnek a lean által megnevezett veszteségek csökkentésére és kevesebbet az emberi energia, tettrekészség, tenni akarásban bekövetkező veszteségek megelőzésére, csökkentésére.
Ezért fontos az önismert fejlesztése a műszakvezetők számára, ezért fontos, hogy támogassuk, hogy a vezetők a belső világukban is tudjanak fejlődni, hogy fel tudják építeni magukat. Egy frontvonali vezető, egy középvezető akkor tud törődni a beosztottjaival, ha törődik magával is!
Az önismeret fejlesztése még akkor is pokolian nehéz, ha az ember önmaga akar fejlődni. Mi is csak akkor merjük elővenni az önismeret témát, ha már többször találkoztunk a vezetőkkel és megtapasztalták, hogy tényleg segíteni akarunk nekik.
Mert a kultúránkban azt hordozzuk, hogy az önismeret fejlesztése a gyengeség elismerése – főleg nekünk, férfiaknak. Attól is tartunk, ha valaki kiismer bennünket, akkor kihasználja ellenünk.
Mit tapasztaltunk az elmúlt évek önismereti tréningjei során?
A legfontosabb érvünk az, hogy az önismeret fejlesztése nélkül csaknem pénzkidobás a vezetőképzés.
A vezetőképzés legfontosabb elemei, pl.
egy határozott értékrendre, szemléletmódra, mindsetre, filozófiára épülnek. Ha egy vezetőnek nem segítünk abban, hogy átvilágítsa értékrendjét, gondolkodásmódját és nem építi be a komplex világ vezetéséhez szükséges értékeket a gondolkodásmódjába, akkor a vezetőképzéseken tanultak csak üres, manipulatív technikák maradnak.
A vezetők egy ideig még használják ezen technikákat, de aztán a legtöbb vezető visszatér a szocializáció révén megszokott autokrata stílushoz. Ahhoz az autokrata stílushoz, amelynek tartalékai mára kimerültek! Autokrata sílussal a mai szuper komplex szervezetek nem üzemeltethetők eredményesen, fenntarthatóan.
Kérem, keressen meg bennünket, hogy alaposan átbeszéljük ezt a témát. Elmondjuk tapasztalatainkat, meghallgatjuk Önt és utána meglátjuk, tudunk-e közösen segíteni a műszakvezetőknek.
A mi meggyőződésünk szerint az önismeret fejlesztésének legjobb területe a mindennapi munkavégzés, a mindennapi kapcsolatok lehetnének.
De nem azok! Söt a kutatások szerint a munkavállalók jelentős része nem érzi jól magát a munkahelyén! A képzésekre a mai teljesítményorientált világunkban ritkán van idő, mely aztán elvezet a teljesítmény paradoxonához!
Pedig itt ér a legtöbb hatás bennünket. A folyamatos fejlődés záloga az, hogy megtanuljuk mindennapi kihívásainkat, konfliktusainkat, problémáinkat konstruktívan megválaszolni.
Mi ehhez mutatunk szemléletmódot, praktikus módszereket és új szokásokat.
Bátran keressen bennünket kérdéseivel!
Barátsággal!

Héder Sándor
info@forlong.hu
+36 30 9578 515
(A postban használt képek a Microsoft Edge és a Microsoft 365 AI programjával készültek.)

Miért teszi tönkre az életünket a kényelem és miért érdemes vállalni a komfortzóna elhagyását, a kihívásokat, nehézségeket? Műszakvezetők, csoportvezetők részére tartott vezetőképzéseinken rendszeresen halljuk a

Miért lett mára fontos az új dolgozók betanítása? Vezetőképző programjaink előkészítése, lebonyolítása során megrendelőink egyre többször kérik, hogy vezetőképzés során kiemelten foglakozzunk az új dolgozók

Az egyén tisztelete– Te mit értesz alatta? Az egyén tisztelete számos cég – főleg, amelyek a lean menedzsment módszert gyakorolják – értékei között kiemelt helyen

Poszttraumás növekedés = fejlődni a válsággal, a nehézségekkel, a traumákkal való megküzdéstől A poszttraumás növekedés egy pozitív pszichológiai változás, ami a különlegesen nehéz élethelyzetekkel való