Gyakran jut eszembe a részeg dilemmája, miközben a feladatunk egy-egy vezetőképzési program összeállítása.
De mi is a részeg dilemmája és főleg annak mi a köze a vezetőképzési programok összeállításához?
A részeg ember hazafelé dülöngélve elkezdi keresni a kulcsát. Nekidől egy lámpaoszlopnak, hogy megtámassza magát, míg a zsebeiben keresgél. Nem találja. Ekkor négykézlábra ereszkedik és ott keresgéli a kulcsait. Az arra járó rendőr megkérdezi tőle: Ember, mit keresgél? Elvesztettem a kulcsaimat! – És itt vesztette el? – Nem, de itt van világítás!
Mi a tanulság?
A tanulság, hogy ott keressük problémáinkra a megoldást, ahova jelenlegi tudásunk fénye világít!
Ma egyre többször az az érzésem egy-egy vezetőképzési program összeállítása során, hogy mi is beleesünk a részeg dilemmájába. Ott keressük azokat az információkat, amelyekre fel akarjuk építeni a vezetőképzési programjainkat, ahova jelenlegi tudásunk fénye világít. Tesszük mindezt úgy, hogy meggyőződésem szerint minden érdekelt fél jószándékkal áll hozzá a képzéshez.
Ma leginkább azt tartjuk szem előtt vezetőképzési programok összeállítása során, hogy a vezetőknek mit kell tenniük a külvilágban. Feladatokat kiadni, motiválni, ellenőrizni, számonkérni, problémát megoldani, szervezni stb.
A mi tapasztalataink szerint, ahhoz, hogy műszakvezető barátaink sikeresebbek legyenek a mai egyre komplexebbé váló világban, inkább egy új, ismeretlen területen kellene keresnünk a sikeres vezetőképzési program összeállításának kulcsát! Ez a felfedezésre váró, ma még ismeretlen világ a belső világunk, önismeretünk, érzelmeink működése és a puha hatalom, a szoft power világa!

Ez a terület a tapasztalataink szerint ma még wudunak tűnik a vezetőképzési programok összeállításában résztvevő érdekelteknek. Járjuk körbe a témát!
A vezetőképzési programok összeállítása háromszereplős történet. Kik a szereplők?
- A cég elvárásait közvetítő felettes, cégvezető, HR vezető.
- A képzésen résztvevő vezetők, a mi esetünkben jellemzően a műszakvezetők, csoportvezetők.
- Mi, a képzést végző cég, illetve annak trénerei.
A részeg dilemmája és a vezetőképzési programok összeállítása – a tréner szemszögéből
Kezdjük magunkkal. Mi trénerek a legnagyobb hibát azzal követhetjük el, ha úgy kezdünk el összeállítani egy vezetőképzési programot, ha a fejünkben az van, hogy milyen képzést tartottunk egy másik cégnél. E közben az van a gondolkodásunk fókuszában, hogy hogyan lehet ráhúzni a régi programot az új cégre. Ez lenne számunkra a legkisebb energiabefektetéssel járó megoldás. Tudásunk fénye rávilágit az utolsó tréningünkön történtekre, de nem világít rá az új partner minden bizonnyal egyedi helyzetére, speciális igényeire.
Hogyan néz ki a cég elvárásait közvetítő személy szempontjából a részeg dilemmája egy vezetőképzési program összeállítása során?
Teljesen természetes, hogy a cég képviselője azért kéri a képzést, mert kézzelfogható eredményt szeretne elérni. A nagy kérdés, hogy ezt milyen képzés révén tudjuk elérni. Vezetőknek vezetőképzésre van szükségük, értékesítőknek értékesítési képzésre, ha sok a konfliktus, akkor konfliktuskezelésre, ha sok a probléma, akkor problémakezelésre. Világos, nem?
Ekkor jövünk mi a képzéssel és a képzés során azt tapasztaljuk, hogy a képzés nyugodt körülményei között szinte mindenki tudja, milyen a jó vezető, a jó értékesítő. Nyugodt körülmények között mindenki tudja, hogyan kell a konfliktusokat kezelni és a problémákat megoldani.
Nos, az ilyen képzések során jut eszembe, hogy a részeg dilemmája helyzetbe kerültünk és rossz helyen kutakodtunk, amikor összeállítottuk a vezetőképzési programot.
Még inkább a részeg dilemmája helyzetbe kerülhetünk, ha nagyon konkrét megrendelést kapunk. Pár éve egy nagy cégtől kaptunk felkérést stresszkezelő képzésre. Tetszett a programunk, megnyertük az online árversenyt. Az első képzésen az derült ki, hogy igen stresszesek az ügyfélszolgálatosok, de azért, mert lassú a számítógépes rendszer és ezért sok az ideges, beszólogató ügyfél. Itt tényleg egy stresszkezelési tréningre volt szükség?

A részeg dilemmája és a vezetőképzési programok összeállítása – a képzésen résztvevők szempontjából.
Mi a legtöbb vezetőképzést műszakvezetőknek, csoportvezetőknek tartjuk. így erről van a legtöbb tapasztalatunk.
Ha a műszakvezető barátainkat kérdezzük meg, hogy miben szeretnének fejlődni, akkor a leggyakrabban:
- szakmai fejlődésre
- informatikai tudásbővítésre vagy
- nyelvtanulásra gondolnak.
Valószínűleg azért keresik itt a fejlődésük kulcsát, mert az a meggyőződésük, hogyha abban fejlődnének, akkor eredményesebbek lennének. Nagyon ritkán kapunk olyan kérést, hogy szeretnék jobb lenni a dolgozók motiválásában, jobb szeretnék lenni a munkatársaim befolyásolásában. Olyan kérést is ritkán hallunk, hogy szeretném fejleszteni az önismeretemet, hogy jobban érezzem magamat ebben a beosztásban vagy hogy kevesebb érzelmi veszteséggel, idegeskedéssel szeretném végezni a munkámat.
Gyakori az a válasz, hogy „A jó pap is holtig tanul, mutassatok valami újat, érdekeset!” Mi nagyon tudunk örülni annak, ha ilyen hozzáállást tapasztalunk és minden erőnkkel igyekszünk is megfelelni.
Hol kellene keresnünk a sikeres vezetőképzési programok összeállításának a kulcsát?
A részeg dilemmája metaforára visszatérve egy sikeres vezetőképzési program összeállításának a kulcsa meggyőződésünk szerint a résztvevők belső világában van, nem pedig a külső világban. Meggyőződésünk, hogy műszakvezető barátaink jobb eredményt érnének el a külső világban, ha nőne önismeretük, ha felismernék és szabályozni tudnák érzelmeiket, hangulatukat, motiváltságukat! Első szakmám mérnök és tudom, hogy ezen területek (a kézelfogható világ menedzseléséhez képest) sokaknál az „Akarsz róla beszélni?” szarkazmus kategóriájába tartoznak.
A műszakvezetők döntő többsége jól tud vezetni normális körülmények között. Ha azonban jönnek a nehézségek, pl. hibázik, „visszabeszél” egy dolgozó, ha leáll a gép, a vezető belső világa pillanatok alatt megváltozik. Ekkor pillanatok alatt erős érzelmi hullámok jelennek meg a vezetőnkben, melyre felülve a nyugodt, megfontolt vezető kiabáló, dühös autokrata vezetővé alakulhat. A problémamegoldó módszereket ismerő vezető kapkodó tűzoltóvá alakulhat, akinek közben azért arra van ideje, hogy pár keresetlen szóval illesse beosztottjait, feletteseit, vezetőtársait.
Az ügyfélszolgálatos, az értékesítő, a cégképviselő udvarias addig, míg a partnere is udvarias. Ha nem, akkor megjelennek benne az erős érzelmek. Kiesik a szerepéből, fölveszi az ügyfél stílusát. Az udvarias kiszolgálás el is tűnik a homályban és előkerülnek az „Ezekkel csak így lehet beszélni!” mondatok.

Hogyan lehetne még tovább rontani a részeg dilemmája csapdahelyzetet a vezetőképzési programok összeállítása során?
Ha elkezdjük egymást vádolni egy kevésbé sikerült tréning után, ahelyett, hogy alaposan megbeszélnénk a helyzetet.
Hogyan lehetne kivédeni a részeg dilemmája csapdahelyzetet a vezetőképzési programok összeállítása során?
- Nekünk, trénereknek a legnagyobb segítség, ha van lehetőségünk alaposan megismerni a képzés kiindulópontját, az elvárt eredményeket.
- Nagy segítség, ha betekinthetünk a cég belső dolgozói elégedettséggel kapcsolatos kutatásaiba.
- Segítség, ha az első ajánlatunkat át tudjuk beszélni a megrendelő cég szakembereivel és utána kapunk lehetőséget ajánlatunk pontosítására.
- Nekünk segítség, ha különböző konferenciákon megismerjük a HR vezetők gondolkodásmódját, képzéssel kapcsolatos nézeteit.
- Mi rendszeresen tartunk előadásokat, műhelymunkákat, hogy a cégek képviselői megismerkedhessenek velünk.
Azokkal a partnereinkkel, akikkel sikerült bizalmi kapcsolatot kialakítani, elő sem kerül a részeg dilemmája. Bizalom, pontos előkészítés, a kevesebb több, rendszeresség. A mi tapasztalataink szerint ezek a sikeres vezetőképzési program összeállítsanak kulcsszavai.
A mi vezetőképzési programunkat itt találod, az egyéb speciális továbbképzési programjainkat pedig itt. Várjuk kérdéseidet, jelentkezésedet.
Kérdésem Hozzád kedves olvasó:
- Te hol tapasztaltad már a részeg dilemmája jelenséget?
- Meglátásod szerint mi a titka egy sikeres vezetőképzési program összeállításának?
- Tudod mi a hasonlóság egy kiváló vezető és a leszokott drogos között?
Barátsággal!
Héder Sándor
forlong@t-online.hu
+36 30 9578 515