Napjaink gyorsan változó, komplex világában szinte észrevétlenül, de gyökeresen megváltozott a vezetői hatalom eszköztára a műszakvezetők esetében.
Tapasztalataink szerint a vezetői hatalom eszköztára műszakvezetők esetében úgy változott meg, hogy a művezetők egyre kevésbé tudnak támaszkodni a pozícióból származó hatalmukra. Egyre jobban kellene támaszkodniuk a tudásuk, a kapcsolatépítő képességük és a személyiségük erejéből származó hatalmukra. Tapasztalatunk szerint ez olyan jelentős változás, amire még nincsenek felkészülve a dolgozókat közvetlenül irányító frontvonali vezetők. Nem azért, mert nem akarnak felkészülni, hanem mert a gazdasági környezet megváltozott és más vezetői stílust kell megtanulniuk.
Járjuk körbe ezt a témát!
Mi a hatalom, mi a vezetői hatalom lényege?
A hatalom az a képesség, amivel az egyik egyén eléri, hogy egy másik megtegyen valamit, amit egyébként nem tenne meg.
A vezetői hatalom ahhoz kell, hogy a dolgozók maradéktalanul elvégezzék a rájuk bízott feladatot és a csapat elérje a kitűzött célt.
Milyen összetevőkből áll a vezetői hatalom?
Hadd osszuk meg olvasóinkkal az egyik legismertebb vezetéssel foglalkozó szakértő, Ken Blanchard modelljét. Blanchard neve a Helyzetfüggő vezetés kapcsán lehet ismerős. Az ő modellje szerint a vezető hatalma 5 forrásból származhat.
- A pozíciójából
- A szakmai hozzáértéséből
- A vezetői tudásából
- Kapcsolataiból
- Személyiségéből
A vezetői hatalom legerősebb, legrégibb hatalmi forrása a pozícióból származó hatalom.
A múlt század elején, amikor a gombamód szaporodó nagyobb gyárakban bevezették a dolgozókat közvetlenül irányító frontvonali vezetői szintet, akkor ezeknek a vezetőknek elsősorban a pozíciójukból származó hatalmukra kellett támaszkodniuk. Szigorú ellenőrzés, büntetés, jutalmazás. Nem beszélget, nem nevetgél! Dolgozik! A pozíciójából származó hatalmára támaszkodó vezető az autokrata vezető, köznyelven a főnök!

Innen származik a frontvonali vezetői munka lényegének első megfogalmazása:
A vezetés az a képesség, hogy a vezető hatást gyakoroljon azokra, akiket vezet. Váltson ki belőlük engedelmességet, tiszteletet, lojalitást és együttműködést. Moore 1927.

Elég jól belénk ivódott a pozícióból származó hatalom, szinte zsigeri szinten hordozzuk még ma is magunkban. Ha valakit kineveznek vezetőnek, szinte azonnal aktivizálódik a bennünk szunnyadó főnök! Még 2022-ben is hallok olyan vezetői mondatokat, hogy pl. „Azért, mert én mondtam!”; „Ne érdekeljen, hogy miért, csak csináld!”
Kezdő csoportvezetőktől gyakran hallom, hogy az első dolgozói ellenállásnál, már azt fájlalják, hogy nem tudnak büntetni és jutalmazni. „Hogy vezessenek így?”
A vezetői hatalom eszköztára a múlt század vége felé kiegészült a szakmai hozzáértéből származó hatalommal
Tapasztalataink szerint, különösen ott, ahol nincs HR-es szakember, még ma is a csoportvezetők, műszakvezetők egyik legfontosabb kiválasztási szempontja a szakmai hozzáértés. Sok cégnél találkozom olyan vezetővel, aki mellől elmenekülnek a dolgozók, mert nem tud bánni az emberekkel, de a szervezet kénytelen megtartani, mert kiváló a szakmai hozzáértése.

Ha a mai gyorsan változó, kihívásokkal teli VUCA világban a csoportvezető, műszakvezető barátaink sikeresek akarnak maradni és nem akarják szétstresszelni magukat, akkor érdemes megtanulniuk, bevetniük a vezetői hatalom minden formáját!
A kihívás lényege az, hogy a vezetői hatalom eszköztárából a kapcsolatokra, személyiségre, a vezetői tudásra épülő hatalom használata ismeretlen világ a vezetők többségének. Miért? Mert ez kevésbé kézzelfogható (vagy divatos szóval szoftos), világ.
Míg a pozíció és a szakmai hozzáértés hatalma a kézzelfogható világról szól: gépekről, folyamatokról, fizikai és humán erőforrások elosztásáról, addig a kapcsolatok, a személyiség, a vezetői tudás hatalmának használatához az EMBERT kell megismerni!
Az EMBERT, aki tele van pillanatról pillanatra változó érzelmekkel, gondolkodásbéli torzításokkal, ellentmondásokkal. Aki cipeli magával a múlt nyűgeit, konfliktusait, a bizonytalanságtól való félelmét. Az „emberi erőforrást” sajnos a legkevésbé sem motiválja, hogy növelheti a befektető profitját, az ország GDP-jét.
Az EMBER megismerése más tananyag, mint a gépek, folyamatok, a kézzelfogható világ megismerése. Olyan tananyag (biológia, történelem, kommunikáció, irodalom, stb.), amit már iskolás korukban sem szerettek, azok, akiket inkább a kézzelfogható világ vonzott.

Műszakvezető, csoportvezető barátaim! Miért érdemes megismerni az embert?
- Mert ha megismerd az ember működését, akkor a változó, válságokkal, problémákkal teli világban erős és emberséges vezető lehetsz. Olyan vezető, aki eredményes is és akinek mindenki a csapatába akar tartozni!
- Olyan vezető lehetsz, akit nem azért követnek, mert muszáj, hanem azért, mert maguktól akarnak!
- Mert a kiváló vezetőnek ez az életútja: a gépektől az emberig!
- Ha nem ismerd meg az embert, akkor az autokrata vezetők sokáig velünk maradnak és nem szállunk ki a motiválatlanság, fluktuáció, betanítás, stressz ördögi köréből.
Figyelmeztetés!
Az emberek ismerete rendkívüli hatalommal ruház fel! Élj vele etikusan. A hatalmadat ne uralkodásra, hanem a megvalósításra használd.
Amivel biztatni tudlak, amit ígérni tudok:
Hasonlóan lehet megtanulni, megszeretni a kézzel nem fogható világot, mint a kézzelfogható világot. Csak el kell határoznod, hogy kiváló vezető akarsz lenni. Ha elhatároztad, használd ki a tanulás forradalmát és képezd magadat.
Mi minden erőnkkel, tapasztalatunkkal tudunk támogatni. Tudunk támogatni egyéni (online vagy személyes) tanácsadással, és tudunk támogatni célzott, helyszíni, csoportos képzésekkel is!
Kérdésem Hozzád kedves Olvasó:
-
A vezetői hatalom eszköztára elég széles! Te melyik hatalmaddal élsz a legtöbbet?
- A feletteseid melyik hatalmukkal élnek a leggyakrabban?
Barátsággal!
Héder Sándor
forlong@t-online.hu
+36 30 9578 515
Ha nem akarsz állni, amikor futnak a percek akkor: