A hatalommal való visszaélés legkárosabb formája, ha önként lemondunk a hatalmunkról.
A hatalommal való visszaélés legkárosabb formáit kutatja Ron Carucci író és vezetői tanácsadó. Szerzőnk az USÁ-ban él, kutatásait abban a kultúrkörnyezetben végezte, abból volta le fenti megállapítását. Vajon érvényes-e megállapítása a hazai környezetben is?
Belegondolva saját élettapasztalatomba, mely immár átöleli a kádári rendszer időszakát, a rendszerváltást és napjaink VUCA világát is, azt állítom, igen.
Trénerként dolgozva gyakran megdöbbenve azt tapasztalom, hogy a dolgozók által leginkább elfogadott, a cégük iránt lojális, eredményes műszakvezetők, csoportvezetők önként mondanak le a hatalmukról.
Milyen esetekben mondanak le önként a vezetők a hatalmukról, mikor jelentkezik náluk a hatalommal való visszaélés legkárosabb formája?
Akkor, amikor nem a saját hatáskörükbe tartozó megoldatlan problémákkal, igazságtalansággal, érthetetlen döntésekkel találkoznak. Ekkor inkább csendben maradnak. „Kicsi vagyok én ehhez!” megjegyzés közepette szenvednek, esetleg egymásnak panaszkodnak.
Amikor jó ötleteik, meglátásaik vannak, de ha egyszer-kétszer azokat nem fogadják el, leszoknak arról, hogy csapatuk, cégük érdekében szót emeljenek. Leszoknak arról, hogy fejlesszék magukat.
Elfogadják, hogy a „fejétől bűzlik a hal”, hogy „széllel szemben nem lehet…”, hogy „megszoksz vagy megszöksz”, „hallgatni arany..”! Picit rásegít erre a szemléletre a japán gyökerekből táplálkozó minőségmozgalom is, mely azt mondja, a változásoknak felülről kell jönniük. Ha nem jön, nincs mit tenni!
Nem azt mondom, hogy egy frontvonali vezetőnek minden esetben harcolnia kell.
Nem azt mondom, hogy nincsenek olyan esetek, amikor el kell fogadni a felettesek döntéseit, legyenek azok akár kellemetlen hatással ránk, a csapatunkra. Azt is elfogadom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk hatni a környezetünkre és jobban tesszük, ha továbbállunk.
Amellett érvelek, hogy a hatalommal való visszaélés legkárosabb formája, ha önként lemondunk a hatalmunkról!
Amellett érvelek, hogy nem szabad hagynunk, hogy a környezetünkből származó nehézségek, igazságtalanságok vagy az uralkodás hatalmával élő vezetők kioltsák a belső tüzünket. Hogy tehetetlen áldozatoknak gondoljuk magunkat és feladjuk saját magunk fejlesztését.
A külső nehézségek nem jelenthetik azt, hogy 50-es éveikben lévő vezetők elkezdjék várni a nyugdíjat, hogy az alkohol legyen a legelterjedtebb stresszcsökkentő módszerük. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy össznépi sport legyen depiskedés és a korlátok nélküli panaszkodás.
A külső nehézségek nem jelenthetik azt, hogy elveszítsük belső iránytűnket, hogy önként feladjuk etikus viselkedésünket. Ha más lop, az nem jelentheti azt, hogy én is lophatok. Nagyapámtól elvették üzemét, földjeit, de egyszer sem mondta, hogy ha teheted, állj bosszút, te is lopjál másoktól. Arra tanított, sohase vegyem el mások értékeit. Ezért például sohasem pályáztam ingyen pénzre, nem akartam, hogy a vállalkozó társaim által nehezen megkeresett pénzt valaki nagylelkűen nekem ajándékozza.
A hatalom fogalma, a hatalommal való visszaélés tinédzser korom óta érdekelt
Ekkora értettem meg, hogy mit is jelentett nagyszüleim számára, hogy életük munkáját egy pillanat alatt elvették a B betűs város akkori urai. Különösen érdekelt, hogy mi a titka annak, hogy a hatalom kényszerítő eszközei ellenére is értelmes életet éljünk?
Ösztönösen nem tudtam elfogadni apám hatalommal szembeni felfogását. Az öregem kedvenc mondása az volt, hogy a kádári rendszerben az értelmiség előtt két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan.
Az értelmiség előtt két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan.
A hatalmi felfogások, eszközök témáját elég alaposan körbejártam írásaimmal Machiavellitől napjainkig. Bemutattam a különbséget az uralkodás és a megvalósítás hatalma között. Amellett érveltem, hogy a hatalom fogalma, annak jelentése a leginkább félreértett fogalom a vezetői munkában.
Minden külső nehézség, igazságtalanság, autokrata hatalomgyakorlás ellenére is a hatalmunkban áll:
- Hogyan értékeljük, hogyan fogjuk fel a bennünket értő külső hatásokat.
- Saját érzelmi álláspontunk befolyásolása.
- Meggondoltan cselekedni.
- Egészségünk megőrzéséért minden tőlünk telhetőt megtenni.
- Hogy fejlesszük magunkat, hogy minden nap picivel jobbak legyünk, mint tegnap voltunk.
- Van hatalmunk afelett, hogy a földön eltöltött pár évtizedünket értelmesen töltsük el!
Erre tanítanak a sztoikusok, köztük is a felszabadított rabszolga, Epiktétosz. Filozófiája a XXI. században érvényesebb, mint valaha. Erre tanít bennünket Rumi a középkorban élő híres perzsa költő és erre tanított bennünket Viktor Frankl osztrák pszichológus, holokauszt túlélő.
Lehet, hogy lassú tanulók vagyunk!?
Önként lemondunk a hatalmunkról – ez a hatalommal való visszaélés legkárosabb formája!
De miért mondunk le önként a hatalmunkról?
- Mert lehet, hogy nagyszüleinktől, szüleinktől ezt láttuk – igaz a mainál sokkal, de sokkal keményebb idők közepette.
- Azért, mert azt reméljük, akkor legalább nyugtunk lesz, megmenekülünk a kellemetlen érzések elől.
- Nem lesznek konfliktusaink és az azzal járó kellemetlen érzések.
Feladjuk autonómiánkat, fejlődésünket, viszont helyette a langyos víz biztonságát és a kihívások nélküli egyforma napok egykedvűségét kapjuk. Hatalommal rendelkező okos emberek, nemzetmentők meg majd gondoskodnak rólunk, nekünk csak azt kell hinnünk, tennünk, amit mondanak.
Barátaim! Ne adjuk fel önként hatalmunkat, mert az a hatalommal való visszaélés legkárosabb formája!
Ma a tanulás forradalmát éljük, fejlesszétek magatokat. A történelemben soha nem volt ilyen nagyszerű lehetőség magunk fejlesztésére, friss gondolatok, szemléletek beszerzésére, hogy a karosszékünk kényelméből fejlesszük magunkat.
Tanuljátok meg, hogyan kell használni a puha hatalmi eszközöket és amíg lehet, használjátok azokat.
A hatalmunk önkéntes feladásának legfőbb oka, hogy menekülni akarunk a kellemetlen érzéseink elől.
Éppen ezért, ha élni akarunk a hatalmunkkal, legelőször is az érzelmeink menedzselését kell megtanulnunk. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb az éntudatosságunk, érzelmi intelligenciánk fejlesztése. Az, hogy észrevegyük saját érzelmeinket, azt, hogy öntudatlanul is menekülünk a kellemetlen érzések elől, akár alkohol, akár bugyuta hobbik, esetleg drogok segítségével.
Ha viszont megtanulunk együttélni a kellemetlen érzéseinkkel és a kellemetlen érzéseink ellenére haladunk céljaink irányába, közben folyamatosan tanulunk az élet adta problémák megoldásából, akkor elnyerhetjük kollégáink tiszteletét.
Vezetőként mi lenne ennél nagyobb jutalma egy vezetőnek?
Kérdésem Hozzád kedves olvasó
- Szerinted mi a hatalommal való visszaélés legkárosabb formája?
- Milyen helyzetekben tapasztalod, hogy valaki önként lemond a hatalmáról?
- Ismered Machiavelli hatalomról való nézeteit?
- Tudod, milyen káros hatások nélküli, díjtalanul elérhető legális drogokkal tudod hangulatodat menedzselni?
- Van mentorod, akivel megbeszélheted problémáidat?
Barátsággal!
Héder Sándor
forlong@t-online.hu
+36 30 9578 515
