A mai gyorsan változó világban nem véletlenül lett divatszó a reziliencia: az a képesség, hogy a nehézségekhez alkalmazkodjunk, felépüljünk, és tanuljunk belőle. Sok cég viszont félreérti: a szervezeti rendszerek fejlesztése nélkül azt várja a vezetőitől, hogy erőből teljesítsenek többet, legyenek kitartóbbak. Ez a toxikus reziliencia.
Az igazi reziliencia a terhelés és a feltöltődés váltakozása. Feltöltődni viszont ott tud igazán az ember, ahol a rendszer időt és teret ad rá, ezért az igazi reziliencia nem csak az egyénen múlik.
Mit látunk a gyárakban, mit mond a kutatás, és mit tehet a szervezet meg a vezető? Erről szól ez az írás.
A pár éve divatba jött reziliencia csodagyógyszernek tűnt korunk problémáira!
Káosz van a munkahelyeden, túl sokat várnak el tőled, gyakoriak a változások, mérgező a csapatlégkör, sok az igazságtalanság, a főnököd arrogáns, autokrata stílusban vezeti a céget, a csapatot?
Otthon nincs időd a gyerekeidre, a párodra, a szüleidre, a barátaidra? Éjjel rosszul alszol, kávé nélkül nem tudsz felkelni, állandóan fáj valamid?
Sebaj!
- „Ami nem öl meg, az megerősít!”
- „Teher alatt nő a pálma!”
- „A nagy nyomás csinál szénből gyémántot!”
Reziliensnek kell lenni, nem pedig panaszkodó puhapöcsnek! (Bocs, nem tudom, mi a kifejezés a másik nem esetében …)
Mi az a toxikus reziliencia?
A toxikus reziliencia, magyarul a mérgező rugalmasság az, amikor a kitartás már árt: állandó terhelés mellett is erősnek kell maradnunk, nem mutathatunk sebezhetőséget, nem pihenhetünk, és ennek a testi és mentális egészségünk, a kapcsolataink és az értékeink fizetik az árát.
Hogy mi árt pontosan? A testi egészségünknek (rossz alvás, tartós fáradtság, állandó fájdalmak), a mentális egészségünknek (kimerültség, kiégés), a kapcsolatainknak (nincs idő a gyerekeinkre, a páronkra, a barátainkra) és az értékeinknek (az erkölcsi tartásunkat is feláldozzuk a teljesítményért).
Kívülről erőnek látszik, valójában a rendszer hibáit teszi elviselhetővé: azt, hogy a szervezet nem a terhelés okait csökkenti, hanem az embertől várja, hogy bírja.
Az utóbbi években a munka világával foglalkozó sajtó „toxikus rezilienciának” nevezi azt a kitartást, ami már árt. Ez nem szaktudományos fogalom, hanem egy jelenség neve.
Stresszkezelő tréningjeinken a gyárakban is találkozunk vele: sok cég félreérti a rezilienciát, és toxikus rezilienciát vár el a vezetőitől. Ez a mentális erő árnyoldala. Írásunkban összefoglaljuk, mit látunk, mit tudsz tenni ellene, és mi az, amit a kutatások mondanak.
Mi táplálja a toxikus rezilienciát a gyárakban?
Röviden: stresszkezelő tréningjeinken nagyon leegyszerűsítve azt tapasztaljuk, hogy a frontvonali vezetőket vagy a környezet „stresszeli”, vagy ők stresszelik magukat úgy, hogy olyan módon viselkednek és gondolkodnak, amivel magukat teszik tönkre.
A környezet normává teszi a túlzó elvárást
A környezetben a túlzó elvárást gyakran normaként kezelik, és egy szólással igazolják: „Teher alatt nő a pálma!”, „A vasat is meg kell edzeni, hogy acél légyen!”, „Ami nem öl meg, az megerősít!”
Ehhez tartozik, amikor a szervezet minden áron az eredményt várja a vezetőktől, és minden problémát csak kifogásnak lát.
Egy termelésvezetőtől hallottam ezt a mondatot: „Engem az eredmények érdekelnek, nem az izzadságszag!” A frontvonali vezetők éppen arról számoltak be, mi mindent megtettek azért, hogy meglegyenek az eredmények, de mindezek ellenére sem sikerült elérniük őket.
Egy reggeli megbeszélésen ezt hallottuk: „Hajnali kettőkor küldtem az emailt, reggel hat van, és még mindig nem válaszoltál!”
Többször tapasztaljuk az irreális vállalásokat is: „Majd mi bebizonyítjuk, hogy igenis lehet ennél jobb eredményt elérni, és igenis új projekteket is elvállalunk!”
Egy ilyen helyen megkérdeztük a frontvonali vezetőket: „Mit vár el tőletek a szervezet?” A válasz ez volt: „Minden áron tapossuk ki az emberektől az eredményeket!”
Az autokrata vezetői stílus kiváló táptalaja ennek. Az autokrata vezetőknek kapóra jött a reziliencia téves értelmezése: „Minden fejben dől el!” – hallom sok vezetőtől, és azt is, hogy „Nincs itt szükség semmi pszichologizálásra! Tűzd ki a célod és küzdj!”
A rezilienciát sokan úgy képzelték el, mint egy rajzfilmbeli szuper mentális erőt: a gondolat legyőzi az anyagot!
A kiégés és a környezet kapcsolatáról külön cikket írtunk.
A vezető maga is hajszolja magát
Olyanokkal is találkozunk, akik maguk hősködnek, és ezzel kérkednek: „Nekem négy óra alvás elég!”, „Pihenni majd nyugdíjas korban kell!”
Ismerősek ezek a mondatok? Ezek valójában a túltolt reziliencia, a mérgező reziliencia jelei.
Csak ismétlésképpen, mi is az a reziliencia?
A reziliencia a mentális ellenálló képességet jelöli, mely lehetővé teszi, hogy sikeresen kezeljük az élet kihívásait. Szakszótárunkban bővebben is olvashatsz róla.
Dr. Aditi Nerurkar, a „The 5 Resets: Rewire Your Brain and Body for Less Stress and More Resilience” című könyv szerzője így fogalmazza meg a rezilienciát (saját fordításunk):
„A valódi reziliencia az a veleszületett biológiai képességünk, hogy a kihívásokkal szembesülve alkalmazkodjunk, felépüljünk és fejlődjünk.”
Mi a különbség az igazi és a toxikus reziliencia között?
Az alábbi ábra egymás mellé teszi a kettőt.
A reziliencia lényege a tudatos feltöltődés
Igen, a reziliencia magában foglalja a kemény munkát, de azt is megköveteli, hogy megálljunk, regenerálódjunk, majd újrakezdjük a kemény munkát. A regenerálódás kulcsfontosságú az egészség megőrzéséhez, valamint hatékonyságunk elvesztésének megelőzéséhez.
Ahhoz, hogy rezilienciánkat fejlesszük, hajlandónak kell lennünk megállni.
Ha túl sok időt töltesz a teljesítményzónában, több időre van szükséged a regenerálódási zónában, különben a kiégés veszélyének vagy kitéve. Erről szól a „Teljesítmény paradoxon” című könyv. Mi is amellett érveltünk, hogy az egészségünk, a mentális egészségünk megőrzése kell, hogy a No.1 stratégiánk legyen!
Shawn Achor és Michelle Gielan a Harvard Business Review-ban azt írták, hogy a reziliencia inkább arról szól, hogyan töltődünk fel, nem arról, hogyan bírjuk ki a nehézségeket. Nem az a kérdés, meddig bírjuk megállás nélkül, hanem az, hogy mikor és hogyan töltődünk újra.
Szerintük a megállás még nem azonos a regenerálódással. Ha a szünetben a telefonunkat böngésszük, az agyunk nem pihen, csak más információt kap.
A regenerálódás két helyen történhet: a munka közben (rövid szünetekkel) és a munkán kívül (alvással, szabadsággal, a munkától való elszakadással). A szerzők például azt javasolják, hogy tervezzünk be szüneteket a munkanapba, ne az asztalnál ebédeljünk, és használjuk ki a szabadságunkat. Ezekről a napi szokásokról lentebb részletesebben írunk.
Rezilienciánk fejlesztése olyan napi feladat, mint a fogmosás
Röviden: a reziliencia a terhelés és a feltöltődés váltakozásából épül, ezért a napi apró szokások adják az alapját.
A szervezeti rendszerek fejlesztése időt vesz igénybe, és nem csak rajtad múlik. Addig is van, amit az egyén tehet.
A jó hír az, hogy ha megérted a toxikus reziliencia és a reziliencia közötti különbséget, apró szokások révén el tudsz indulni. Íme pár apró szokás.
- Munkahelyeden, ha pár perces szüneted van, ne a telefonodat böngészd, mert az csak újabb (vizuális) információval tömi az agyadat, és az nem tud pihenni, regenerálódni.
- Pár perces tudatos légzés fel tud tölteni, regenerálni. Nézz utána a dobozlégzésnek, a stresszcsökkentő légzésnek, az alvást segítő légzésnek.
- Munkaidő után a 10–15 perces séta a természetben szintén regeneráló hatású.
- Ha jól akarsz aludni, a kulcs, hogy lefekvés előtt két órával mit csinálsz. Ha teleeszed magadat, horror sorozatokat, hírcsatornákat nézel, nem fogod kialudni magad.
- Alvás, étkezés és szex közben vedd le a telefonod hangját, és vidd ki a másik helyiségbe. Ez nem vicc! Az egyik tréningünkön egy rangidős vezető teljesen természetes hangon azt mondta, hogy még „romantikázás” közben is felveszi a telefont.
- Az okosórádon éjszakára kapcsold ki az üzeneteket. Reggel viszont tanulmányozd a HRV, VO2max, REM/mély alvás, éjszakai átlagpulzus, átlaglégzésszám mutatókat.
Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a toxikus mindset szerint a teljesítmény a terheléssel egyenesen nő, az egészséges mindset szerint viszont egy ponton túl esik.
A három legfontosabb tényező
Ahhoz, hogy alaposan, fenntarthatóan fejleszd a rezilienciád, és elkerüld a toxikus rezilienciát, több időt és figyelmet kell szánnod magadra. Tapasztalataink szerint a három legfontosabb tényező ez:
- Tudnod kell a miértjeidet! Miért dolgozol, mik az életcéljaid, mik az értékeid, mi az életfilozófiád. Érdemes megfogalmaznod az exit stratégiádat is. Bizony ezzel bíbelődnöd kell, hogy kitaláld.
- Törődnöd kell a testeddel! Több mint két évtizede dolgozunk együtt vezetőkkel nagyon sokféle cégben. A vezetők mindent tudnak a cégeikről, a folyamataikról, de a saját testük működéséről minimális a tudásuk. Pedig ez különösen fontos 50 éves kor után: tapasztalataink szerint ekkor megváltozik a testünk működése, és törődés nélkül bezuhan az életminőségünk, az egészségünk, a mentális egészségünk. Jó hír, hogy tudjuk, milyen mozgásokkal, edzésekkel tarthatjuk karban a testünket. A hírcsatornák helyett kattints a „Sikeres öregedés”, „Egészségesen 50, 60, 70, 80 éves kor felett”, „A pihentető alvás” című csatornákra.
- Tápláló emberi kapcsolatokat kell építened magad körül! Stresszcsökkentő tréningjeinken mindig összegyűjtjük a résztvevők sikeres stresszkezelő technikáit. Mindig előkerül a „Beszélgetek a barátaimmal” „technika”. A tápláló emberi kapcsolatok nélkül nincs örömteli, minőségi élet (lásd a PERMA modellről szóló írásunkat), és nehéz feltöltődni, reziliensnek lenni. Amikor megfogalmazzuk a miértjeinket, a leggyakrabban embertársaink szolgálatában találjuk meg őket.
Elég az egyéni szokás? Mit tehet a szervezet és a vezető?
Röviden: az egyéni szokások számítanak, de a kimerültség nem csak egyéni ügy, ezért a szervezeten és a közép- és felsővezetőn múlik, hogy a túlterhelés ne váljon normává.
Egy gyárban senki sem működtetné a gépet karbantartás nélkül, megállás nélkül, a névleges terhelés fölött. A vezetőtől mégis sokszor ezt várják.
Egy 2018-as metaanalízis szerint az egyéni reziliencia-tréningek, főleg a kognitív viselkedésterápián és a tudatos jelenléten alapulók, közepes pozitív hatást mutattak az egyének rezilienciájára. Ez 11 randomizált vizsgálatra épül, vagyis nem sok adatra, de az irány biztató.
Michael Leiter, a kiégéskutatás ismert képviselője viszont azt írja, hogy a reziliencia önmagában nem elég a kiégés megelőzéséhez: a személyes erőforrásokat erősíti, a terhelést és a munkahelyi erőforrásokat nem változtatja meg. Szerinte van, amit nem elviselni kell, hanem kezelni (például a munkahelyi tiszteletlenséget), és a kiégés megelőzése a szervezet felelőssége is.
A szervezetnek van mit tennie. Maslach és Leiter a kiégés hat munkahelyi területét írta le: a terhelést, a kontrollt, a jutalmazást, a közösséget, az igazságosságot és az értékeket. Ezeken a szervezet tud változtatni, az egyén nem.
Az igazi reziliencia tehát nem az, hogy a szervezeti rendszerek fejlesztése nélkül, csupán erőből teljesítsenek többet az emberek, és „ne legyenek gyengék”. Ez a toxikus reziliencia.
A vezető gyakran hangoztatott mondatai cégkultúrát teremtenek. Ha a felettes azt mondja, hogy „az eredmények érdekelnek, nem az izzadságszag”, a frontvonali vezető ebből azt érti, hogy a terhelésről nem szabad beszélni.
Ezért érdemes vezetőként, főként felső- és középvezetőként feltenni magunknak három kérdést:
- Milyen mondatokkal teszem normává a túlterhelést a csapatomban?
- Mikor mondom azt, hogy „majd kibírjuk”, ahelyett, hogy megnéznénk, mi okozza a terhet?
- Kinek szólok fel, ha a tét az egészség, és hogyan?
Ha pedig már megtörtént a baj, és túl vagytok egy nehéz időszakon, így dolgozzátok fel.
Összefoglalás
Az evolúció remekül megépítette a testünket egy olyan világra, amely rohamosan eltűnőben van! Ahhoz, hogy a kialakuló új világban talpon tudjunk maradni, be kell segítenünk az evolúciónak, magyarul törődnünk kell saját testünkkel, gondolatainkkal, érzelmeinkkel.
Kedves Barátom! Nem a te hibád, ha néha kimerülsz, magad alatt vagy. Ez csak azt jelzi, hogy ember vagy. A te felelősséged viszont, hogy törődj magaddal, és tartsd rendben a házad környékét.
Kérdésem hozzád, kedves olvasó
- Te észrevetted már magadon, a környezetedben a mérgező reziliencia jelenségét?
- Neked mi vált be a rezilienciád fejlesztése során?
A mai gyorsan változó világban nem véletlenül lett divatszó a reziliencia. Sok cég viszont félreérti a rezilienciát, és toxikus rezilienciát vár el a vezetőitől: a szervezeti rendszerek fejlesztése nélkül, csupán erőből teljesítsenek többet az emberek, ne legyenek gyengék. Az igazi reziliencia viszont nem ez!
– Héder Sándor, mérnök tréner, címzetes egyetemi docens, Forlong Bt.
Szeretnéd, ha a műszakvezetőid és csoportvezetőid elkerülnék a toxikus rezilienciát, és megtanulnának tudatosan feltöltődni?
→ Stresszkezelés és mentális erő fejlesztése vezetőknekKapcsolódó olvasnivalók
- A mentális erő fontosabb a tehetségnél is!
- Rezíliencia, egy életen át tartó tanulási folyamat
- Ez nem kiégés! Ez kiégetés.
- Nehéz időszak feldolgozása: ne pazaroljuk el a tapasztalatot
Maradj kíváncsi, maradj szerény!
Barátsággal!
Héder Sándor
mérnök tréner, címzetes egyetemi docens – Forlong Bt.
- Mi a toxikus reziliencia?
- Az, amikor a kitartás már árt: a cég a szervezeti rendszerek fejlesztése nélkül azt várja, hogy az emberek erőből teljesítsenek többet, és közben az egészségük, a családjuk vagy az értékeik fizetik az árát. Ez nem szaktudományos fogalom, a munka világával foglalkozó sajtóban terjedt el, mi a gyári tapasztalatainkat írjuk le vele.
- Mi a különbség a reziliencia és a toxikus reziliencia között?
- A reziliencia a terhelés és a feltöltődés váltakozása: megállunk, regenerálódunk, aztán újra dolgozunk. A toxikus reziliencia a megállás nélküli kitartás, amelyet a környezet vagy mi magunk teszünk normává.
- Elég az egyéni stresszkezelés a toxikus reziliencia ellen?
- Segít, de nem elég. Egy 2018-as metaanalízis (11 randomizált vizsgálat) közepes pozitív hatást talált az egyéni reziliencia-tréningekre. Leiter, a kiégéskutatás ismert képviselője viszont azt írja, hogy a reziliencia a személyes erőforrásokat erősíti, a terhelést és a munkahelyi környezetet nem. A vezetői és szervezeti normák ezért legalább annyit számítanak, mint az egyéni szokások.
- Mi a különbség a megállás és a regenerálódás között?
- Achor és Gielan szerint a megállás még nem azonos a regenerálódással. A regenerálódás tudatos: szünetek, alvás, mozgás, tápláló kapcsolatok. A cikkben leírt apró szokások ebben segítenek.
