
A reálisan optimista vezető
A realistán optimista vezetőt kedvelik a munkatársak Realistán optimista vezető – neki vannak a legodaadóbb követői. És Peter Drucker óta tudjuk, vezető az, akinek követői
A kiégés témakörét sokszor úgy közelítjük meg, mint az egyén gyengeségét vagy a munka-magánélet egyensúlyának a hiányát.
A mi tapasztalatunk szerint a kiégéshez alaposan hozzájárul az a rendszer, amiben dolgozunk. Ezt fejezte ki keserűen a legutóbbi stresszkezelő programunkon az egyik tapasztalt, de megfáradt vezető:
Amikor a műszakvezető kolléga azt mondta „A saját cégünk éget ki bennünket, műszakvezetőket”, akkor nem arra gondolt, hogy név szerint valamely felettes a hibás, hanem az a munkakörnyezet, amiben dolgoznak.
A képzéseinken összegyűjtött stresszorlisták élén évek óta ugyanaz áll.
A dolgozókkal, kollegákkal kapcsolatban a legyakoribb stresszorral külön írásban foglakozunk: emberi butaság a munkahelyen.
A feletettesekkel kapcsolatba pedig az, amikor olyn utasítást kell végrehajtatnia minek nem tudja a hátterét, vagy nem ért egyet. Ráadásul ilyenkor még a „beparáztatott” dolgozókat is kezelniük kell.
Mára már a WHO is elismeri, hogy a kiégés a tartósan fennálló munkahelyi stressz következményeként kialakuló „foglalkozási rendellenesség”.
A kiégés világprobléma, minket is elért. Jobb, ha nem dugjuk a homokba a fejünket, hanem mindent megteszünk a megelőzéséért.
Mivel a kiégés elsősorban a munkahelyi környezetből származó probléma, így az ellen a legtöbbet a cégek tehetnek. Azt tapasztalatom, hogy sok cég érzékeli a problémát és kiváló HR-esek dolgoznak a probléma megelőzésén.
Emellett, vagy ezzel párhuzamosan azt szeretnénk, ha a középvezetők, frontvonali vezetők, sőt a frontvonalon dolgozók is megismernék
Azt szeretnénk, ha növekedne önismeretük, önbizalmuk, ha a jóllétük érdekében meg tudnák tenni azt, ami rajtuk múlik.
Ha mi egyének fejlődünk, nem jelenti azt, hogy maguktól megszűnnek a társadalmi igazságtalanságok, vagy akár a cégen belüli problémák. Azt sem jelenti, hogy minden nehéz sorsú munkatársunknak át tudjuk venni a keresztjét.
Azt jelenti, hogy a
(Christina Maslach a kiégés nemzetközi hírű kutatója. A WHO döntően az ő kutatásaira alapozza a kiégés mérésével, megelőzésével kapcsolatos ajánlásait.)
Nagy szerencséje van annak, aki kiváló vezetőket tud modellezni, aki képzéseket kap cégétől, vagy akinek mentora van. A bátrabbak ebben a szakaszban beismerik, hogy segítségre van szükségük és mernek is segítséget kérni.
A mi tapasztalatunk szerint ez a folyamat egyben az a fejlődési folyamat is, amin szinte minden újonnan kinevezet vezető átmegy. A fejlődés „S” görbéje is hasonló szakaszokból áll.
Mi az elmúlt évtizedekben elsősorban for profit termelő, szolgáltató cégeknél dolgoztunk, így tapasztalataink innen származnak. (A segítő szakmákból – orvos, ápoló, pedagógus, szociális munkás – nincs tapasztalatunk.)
Mi azt tapasztaljuk, hogy ha az újonnan kiválasztott csoportvezetők, művezetők nem kapnak alapképzést, mentorálást, akkor gyorsan kiéghetnek. A mélyvíztesztet nem lehet elkerülni, de Hosszú Katinka sem azért lett olimpiai bajnok, mert nem süllyedt el!
A másik tapasztalatunk az, hogy a kiégés inkább egy olyan folyamat, melyben a motiváció lassan csökken, majd megszűnik, és sokkal nehezebben észrevehető, mint a Maslach-féle görbe.
Inkább a főtt béka esetére hasonlít, amikoris a békát beteszik a vízbe és szép lassan elkezdik melegíteni a vizet. Addig tűri a meleget, míg már nem lesz ereje kimászni. Orwell Állatfarmjából példát véve, Bandi a ló esete lehet a kiégés metaforája. A Napóleonnak nevezett fődisznó hangzatos motiváló beszéd mellett fokozatosan terhelik Bandi szekerét, és ő mindig meg akar felelni az elvárásoknak, mígnem összeesik.
Drága műszakvezető, csoportvezető barátaink!
Szakítsatok időt, törődjetek magatok fejlesztésével, egészségetek megőrzésével és azzal, hogy kipihenjétek magatokat. Ez nem önzőség! Ha Ti energikusak, motiváltak tudtok maradni, akkor jobban tudjátok támogatni családotokat, csapatotokat, a cégeteket és az országot.
Barátsággal!

Héder Sándor
info@forlong.hu
+36 30 9578 515
(A postban használt képek a Microsoft Edge és a Microsoft 365 AI programjával készültek.)

A realistán optimista vezetőt kedvelik a munkatársak Realistán optimista vezető – neki vannak a legodaadóbb követői. És Peter Drucker óta tudjuk, vezető az, akinek követői

Képzeld el, hogy egy vezetőképző kurzus résztvevői post-it cetlikre írják, mi jellemezte eddigi legjobb főnöküket. Margaret Andrews, vezetőképzéssel foglalkozó MIT-s szakértő pontosan ezt teszi

Az életminőség, a minőségi élet hiányzik ma a legtöbb frontvonali vezetőnek, csak nem tudja ezt jól megfogalmazni és ha meg is fogalmazta, rossz helyen keresi

A vezetői munka nehéz, sőt egyre nehezebb lesz! Műszakvezetőként, csoportvezetőként szoktál vágyakozni arra, milyen jó lenne egy nyugodt nap?! Mindenki bejönne műszakkezdésre, nem lenne probléma,