Vezetőből kiváló vezetővé válni

Vezetőből kiváló vezetővé válni - gyakorlatorientált vezetőképzés

 

Vezetőből kiváló vezetővé válni

Vezetőképzés frontvonali vezetők részére
(csoportvezetők, csapatvezetők, művezetők, műszakvezetők)

 

Kinek javasoljuk a vezetőből kiváló vezetővé válni képzésünket?

  • Azoknak a vezetőknek, akik több mint 2 éve dolgoznak frontvonali vezetőként és már kaptak erős alapokat biztosító vezetői alapképzést.

 

A modul céljai:

  • A résztvevők strukturált módon feldolgozzák meglévő vezetői tapasztalataikat.
  • Megismerik, milyen szemléletmóddal tudnak kiválóvá válni és kiválóak maradni.
  • Fejlesztik érzelmi intelligenciájukat, önismeretüket, amely elősegíti, hogy következetesek lehessenek vezetői munkájuk során.

 

Milyen előnyt jelent a képzés a cég számára?

  • A vezetők nem akadnak meg fejlődésükben, nem elégszenek meg az „így szoktuk csinálni” hozzáállással.

 

A vezetőből kiváló vezetővé válni vezetőképzés témakörei:

(A képzés témáit az elmúlt években tartott vezetőképzéseink tapasztalatai alapján válogattuk össze. A témák természetesen külön-külön is megrendelhetők. Válasszon kedve szerint!)

 

1. Miről szól a vezetői utazás?

A vezetői utazás hosszú, kihívásokkal teli maratonfutás, napi sprintekkel gazdagítva. E modulban kívülről rátekintünk a résztvevők eddigi vezetői utazására, hogy lássuk, hol is tartanak, hova szeretnének eljutni.
„Ha újrakezdeném …” – visszatekintünk a múltba, tanulságokat, erőforrásokat gyűjtünk össze. Előretekintünk a jövőbe, célokat, elérési utakat pontosítunk. A vissza- és előretekintés után megfogalmazzuk, hogyan gondolkodjunk, cselekedjünk a jelenben a múlt tapasztalataival a hátunk mögött, a céljaink szemünk előtt tartásával.
Megfogalmazzuk, mit jelent a kiválóság a vezetői munkában, mit kell cselekedni a mindennapokban a kiválóság érdekében. 

2. Vezetői kommunikáció: kommunikáció a teljesítményről

A szervezet sikerességének fontos záloga, hogy olyan szervezeti kultúra, olyan pszichológiai biztonsággal teli légkör alakuljon ki, ahol bátran lehet a teljesítményről beszélni. Bátran lehet problémákat felvetni, kérdezni, javaslatokkal élni, anélkül, hogy félni kelljen a következményektől.
A kiváló vezetők példát mutatnak abból, hogyan kell visszajelzést kérni, kritikát vagy nehéz kérdéseket fogadni. Abban is példamutatóak, hogy a visszajelzéseket úgy tudják adni, hogy az munkatársaik fejlődését szolgálja és közben a kapcsolatuk sem sérül, sőt inkább erősödik.

3. Vezetői kommunikáció: Prezentáció, nyilvános szereplés

A szervezeteken belül szinte törvényszerűen kialakulhat a „tudjuk-csináljuk” szakadék jelensége. Ennek alapvető oka, hogy akik kiválóak a munkavégzésben, gyakran nem tudják hatásosan prezentálni, előadni megfigyeléseiket, elképzeléseiket, ötleteiket. Nagyon sokszor félnek és éppen ezért elkezdik feleslegesnek látni a nyilvános szerepléseket, legyen az egy megbeszélés vagy az egész csapat előtti megnyilvánulás.
A képzés során a résztvevők kommunikációs eszközöket, módszereket kapnak és gyakorolnak arra, hogy rendszeres vezetői megnyilvánulásaikat röviden, strukturáltan és hatásosan tudják előadni. Pl. csapatmegbeszélés, felszólalás megbeszéléseken, beszámoló a feletteseknek.

 4. A vezetőképzés negyedik témaköre: Ne légy magányos harcos – építs csapatot!

Az operatív vezetőktől elsősorban a napi eredményeket kérik számon. A csapatépítéshez viszont stratégiai gondolkodás kell. Kik a csapatban a kulcsszereplők, kik a hangadók, kik a mérgező csapattagok – hogyan viszonyuljunk hozzájuk? Milyen fejlődési szakaszokon keresztül fejlődik a csapat? Hogyan integráljuk az új dolgozókat? Hogyan engedjük el a legjobb csapattagokat? Mit tanulhatunk a sikeres sportcsapatok és edzőik gyakorlatából?

 5. Az érzelmi intelligencia – a vezetői munka még felfedezetlen területe

Ne vigyük be az érzelmeket a munkahelyre – ezt vallottuk régen. De vajon megjelennek-e az érzelmek, amikor a termelési értekezleten be kell számolni a problémákról, amikor egy másik egység miatt nem sikerült az eredményeket elérni, amikor valós vagy vélt igazságtalanságot tapasztalunk? Megjelennek-e az érzelmek, amikor elismerik a teljesítményünket, amikor egy nehéz feladattal megküzdöttünk?
Mit kell tudni a kiváló vezetőnek az érzelmek működéséről, természetéről és arról, hogyan hatnak az érzelmek a gondolkodásra, a kreativitásra és a mindennapi munkavégzésre.

 6. Nyugodtnak maradni nyugtalan körülmények között: stresszkezelés és mentális erő fejlesztés

A vezető hangulata hatással van a csapat hangulatára, így az eredményességére, ezért a vezető kötelessége, hogy saját érzelmeit tudatosan irányítsa, hiszen ezen keresztül egyben munkatársai, csapatai érzelmeit is irányítja. Hogyan teheti ezt meg, és milyen gyakorlatok segítségével lehet egyre nagyobb a mentális ereje?

 

A vezetőből kiváló vezetővé válni vezetőképzés módszerei:

Elmélet és gyakorlat aránya: 30%-70%. 

  • Rövid elméleti blokkok
  • Tesztek, felmérő ívek, feladatlapok
  • Kiscsoportos munkák, kooperatív tanulás
  • Szerepjátékok
  • Házi feladatok
  • A képzés vizsgával zárul

 

vezetőből kiváló vezetővé válni vezetőképzés keretei:

Időtartam:                    6 tréning nap; 1 tréningnap: 9.00-12.00 és 13.00-16.00.

Létszám:                      Kb. 4-12 fő.

Helyszín:                     A megrendelő igényei szerint.

 

 

A vezetőképzés trénerei:

Héder Sándor (Forlong Bt.): mérnök, tréner, címzetes egyetemi docens.
Szakmai önéletrajz: https://www.forlong.hu/heder-sandor/

Sipos Tünde (Forlong Bt.): tanár, tréner, mediátor, PhD hallgató.
Szakmai önéletrajz: https://www.forlong.hu/sipos-tunde/

A Forlong Bt. referenciái: https://www.forlong.hu/referencia/

 

Hívjon bennünket vagy írjon nekünk, hogy kidolgozhassuk az Ön cége, csapata számára legkedvezőbb programot!

Telefon: Héder Sándor +36-30-9578-515

E-mail: forlong@t-online.hu